Felújították a budai Vár alatt húzódó barlangrendszer járatait
2012. június 28. 17:22 MTI
Befejeződött a budai Vár-barlang és a Rácskai-barlang rekonstrukciója: felújították a Nagy Labirintust, a Bécsi kapu tér alatti, a Táncsics Mihály utca alatti, valamint a Dísz tér alatti üregeket, és kiépült a fokozottan védett Rácskai-barlang bejárata is.
Korábban
A fejlesztésre a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóság és a Budavári Önkormányzat közösen nyert mintegy 369 millió forint támogatást a Közép-Magyarországi Operatív Programból - közölte az önkormányzat.
A munkák a budai Vár-barlang és a négy barlangnak nem minősülő üreg teljes körű 3D-s geodéziai felmérésével kezdődtek. Az eredmények pontosan megmutatták, hogy hol van szükség beavatkozásra, statikai megerősítésre. Ezáltal sikerült elhárítani a balesetveszélyt, amely már a felszínen lévő, a világörökséghez tartozó épületeket is fenyegette, valamint sikerült megakadályozni a barlang és az üregek állapotának további romlását.
A vízelvezetés és a természetes szellőztetés kialakításával, felújításával biztosították a barlangok, az üregek és az épített szerkezetek védelmét, az elektromos hálózat és a kiépített monitoring-rendszer a hatékony üzemeltetést és állagmegóvást szolgálja.
A bejáratokat szakszerűen lezárták, hogy senki se használhassa illegálisan a barlangokat, a felhalmozódott törmeléket, gombafertőzött és veszélyes faanyagot eltávolították az üregekből. Emellett olyan térinformatikai adatbázist hoztak létre, mely alapként szolgálhat különböző tudományos kutatásokhoz.
A természetvédelmi törvény módosításával 2008-ban a budavári barlangrendszer vagyonkezelői joga a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságához került. A budavári önkormányzat a parkkal közösen adott be uniós pályázatot a Budai Vár-barlang és a Rácskai-barlang állagmegóvó rekonstrukciója a barlangok élettelen természeti értékeinek védelme érdekében címmel, az elnyert támogatásról szóló szerződést 2010 nyarán írták alá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap