Befesthette magát da Vinci Az utolsó vacsorába
2012. augusztus 22. 12:09
Egy brit kutató szerint da Vinci két alkalommal is befestette magát Az utolsó vacsorába. A reneszánsz művész Vasari által ismertetett daliás alakját a festményen Tamás és Jakab őrizhették meg, ráadásul előbbi ujjtartása is egyértelműen Leonardóra vall.
Korábban
Közismert, hogy a reneszánsz mester nem hagyott hátra ifjúkori önarcképet magáról, de szakértők úgy vélekednek, hogy Leonardo da Vinci (1452-1519) egyik festményébe rejtette magát.
Egy brit művészettörténész azzal a meglepő teóriával állt elő, hogy ez az alkotás nem más, mint a híres Az utolsó vacsora című festmény, amelyen szerinte ráadásul kétszer is feltűnik a polihisztor alakja. Ross King, a Brunelleschi's Dome szerzője úgy gondolja, hogy da Vinci saját magát festette Tamás és Jakab apostolok helyére.
A bizonyítékot egy kevéssé ismert versrészlet rejti, amit da Vinci barátja, Gasparo Visconti írt, miközben a művész Az utolsó vacsorán dolgozott az 1490-es években.
A humoros versben Visconti megemlíti, hogy barátja annyira jóképűnek tartja magát, hogy a saját portréját minden képében elrejti. Az, hogy Leonardo fiatalon jóképű volt, széles körben ismert, amit a 16. században élt és alkotott művészeti író, Giorgio Vasari leírásából tudunk. Ráadásul Tamás felemelt ujja is da Vincire vall, akinek a kortársak beszámolója szerint ez amolyan névjegye volt. A hosszú haj, a görögös orr és a szakáll pedig egyértelműen visszaköszön Az utolsó vacsora két szereplőjén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap