Politikai eszköz lehetett a frissen feltárt maja színház
2012. szeptember 10. 10:27
A National Institute of Anthropology and History (INAH) kutatói egy egyedülálló maja színházat fedeztek fel Mexikóban. A Chiapas állambeli Ocosingo városában a Plan de Ayutla régészeti helyszínen fellelt 1200 éves színház a szakértők szerint elsősorban nem a kultúra és a művészet helyszíne volt, a maja elit sokkal inkább hatalmának legitimálására és a helyi kisebbségi csoportok alávetettségének érzékeltetésére használta.
Korábban
„Ez egy egyedülálló színház, mivel egy fellegváron találtuk, 42 méterrel a közterek szintje felett. A színpad egykor a palota része lehetett” – mondta Luis Alberto Martos López, a kutatás vezetője.
A maja északi akropolisz mellett fekvő színház i. e. 550-250 között épült házakkal volt határolva. Az egyes épületek közel 8 méteres homlokzatát i. sz. 850 körül lebontották, hogy egy akusztikailag is tökéletes szabad teret kapjanak.
Martos López véleménye szerint a szokatlan szerkezet az építmény látványos kiemelésére szolgált. „Ez az összes eddig vizsgált színháztól különbözik. Ezek a színházak általában a köztereken épültek, a tömegek szórakoztatása végett” – mondta a kutató. „Ezzel szemben a most feltárt épületben legfeljebb 120 ember tudott helyet foglalni” – tette hozzá.
Az építmény közelében a régészcsapat sípokat, ocarinákat (agyagból készült kis fúvós hangszereket) és maja istenségeket ábrázoló szobrokat talált. Az utóbbiak valószínűleg a színház párkányát díszíthették.
A színház a foglyok megaláztatásának helye lehetett, ezek gyakran az érintettek megkínzásával és lefejezésével végződtek. Így azt mondhatjuk, hogy i. sz. 850 körül a színház valójában a leigázott, helyi kisebbségi csoportok feletti dominancia érvényesítésének egyik eszköze volt, véli López.
Mindezeken kívül a színház egyfajta politikai gyűléseknek is otthon adhatott. Az ásatások azt mutatták, hogy a színház északi részét lebontották, hogy helyet kaphasson egy kis dobogó a szónokoknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap