Karadzic szerint per helyett elismerést érdemelne
2012. október 16. 15:37 MTI
Radovan Karadzic, a boszniai szerbek egykori politikai vezetője az ellene folyó hágai büntetőper keddi tárgyalásán azt állította magáról: vádak helyett elismerést érdemelne, mert annak idején minden tőle telhetőt megtett a boszniai háború elkerülése érdekében.
Korábban
"Ahelyett, hogy megvádolnak, kitüntetést érdemelnék mindazért a sok jóért, amit tettem. Emberi erőhöz mérten mindent megtettem azért, hogy elkerüljük a háborút. Sikerült elérnem, hogy mérsékeljük minden polgári lakos szenvedését. Számos alkalommal hirdettem egyoldalú tűzszünetet, és sokszor megállítottam hadseregünket, amikor közel voltak a győzelemhez" - mondta 67 éves vádlott, amikor megkezdte védekezésének előterjesztését.
A 2008-ban Belgrádban elfogott Karadzic ellen már három éve folyik a per a délszláv háborúk idején elkövetett súlyos bűncselekmények ügyében eljáró - az ENSZ által létrehozott - nemzetközi büntető törvényszék (angol rövidítéssel: ICTY) előtt.
A terhére rótt háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények közül súlyában kiemelkedik az 1995-ös srebrenicai mészárlásért való felelősség kérdése. A faluban boszniai szerb katonák mintegy nyolcezer muszlim férfit gyilkoltak le. Ez volt Európa második világháború utáni történelmének legborzalmasabb tömeggyilkossága.
Karadzic ellen az ügyészek összesen háromszáz tárgyalási órán át sorakoztatták fel a vád tanúit. A vádlott hatszáz órát kért, de ő is csak háromszázat kapott a mentőtanúk meghallgatására és kikérdezésére. Ez a tárgyalási szakasz kezdődött most meg. Karadzic mentőtanúként kívánja beidézteti többek közt Karolosz Papuliaszt, aki a boszniai háború idején Görögország külügyminisztere volt. A volt boszniai szerb vezető szerint Papuliasz alátámaszthatja ártatlanságát a szarajevói piactér ellen 1994. február 5-én elkövetett aknavetős támadás ügyében.
Karadzic szerint a Szarajevó elleni tüzérségi támadás körülményeit a muszlimok meghamisították. "Szarajevó az én városom, minden olyan állítás, hogy mi ok nélkül lőttük volna, hamis" - mondta.
Ugyanezen a napon az ICTY másik tárgyaló termében a vádirat ismertetésével megkezdődött Goran Hadzic volt krajinai - horvátországi - szerb vezető pere. Hadzicot, aki az önkényesen kikiáltott Krajinai Szerb Köztársaság elnöke volt, azzal vádolják, hogy felelősség terheli az 1991 júniusa és 1993 decembere között a horvátországi Kelet-Szlavónia területén horvátok sérelmére elkövetett gyilkosságokért, kínzásokért, jogellenes fogva tartásért, embertelen bánásmódért, deportálásokért és rombolásért.
A volt krajinai vezetőt - akit Horvátországban távollétében már 40 év börtönre ítéltek - jóval a délszláv háborúk befejeződése után, tavaly július 20-án vették őrizetbe Szerbiában. Ő volt az utolsó szökésben levő a hágai törvényszék által megvádolt 161 személy közül. Hadzic a per hivatalos kezdetét megelőző eljárás során ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádpontokban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap