A főzés tette okosabbá őseinket
2012. október 24. 14:43 MTI
Valószínűleg a nyers táplálék az oka annak, hogy a nagy emberszabású majmok nem fejlesztettek ki nagy agyat. Táplálékuk, a levelek, gyümölcsök és a nyers hús nem szolgáltat elegendő energiát ahhoz, hogy több agysejtet láthatna el - fedezték fel brazil kutatók.
Korábban
A szakértők szerint egy gorillának naponta több mint két órával több időt kellene táplálkozásra fordítani ahhoz, hogy arányaiban az emberhez hasonló méretű agyat fejlesszen. Ez azonban szinte lehetetlen, mivel egy gorilla már most napja nyolcvan százalékát táplálkozással tölti - írják a kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS).
Az ember elődei azzal oldották meg ezt a problémát, hogy elkezdték megfőzni ételeiket. "Ha a táplálék főtt, több kalóriát ad, mert a tápanyagokat könnyebb így megemészteni, és a test könnyebben hasznosítja őket" - mondta el Karina Fonseca-Azevado, a Rio de Janeiró-i Szövetségi Egyetem munkatársa.
A főzésnek az emberi agy fejlődésében játszott szerepéről az evolúcióbiológusok régóta vitatkoznak. Néhány tudós, mint Richard Wrangham amerikai kutató abból indul ki, hogy az előemberek, mint a Homo erectus több mint egymillió évvel ezelőtt főtt étellel elégítette ki növekvő agya energiaigényét. Más kutatók szerint valószínűbb, hogy először alakult ki a fejlettebb emberi agy, majd ezt követően fedezték fel a főzést.
Hogy pontosan mikor kezdte el felhevíteni ételét az ember elődje, nem tisztázott. A legrégebbi ismert tűzgyújtási hely 800 ezer éves, 2008-ban fedezték fel Izraelben. Az ott talált leletek azonban nem szolgálnak bizonyítékul arra, hogy ezt a tüzet már főzéshez is használták-e.
Tanulmányuk elkészítéséhez a szakértők kiszámolták, hány kalóriát kell felvennie egy főemlősnek, hogy akkora agyat tápláljon, amely testéhez viszonyítva arányaiban akkora, mint az emberé. Egy gorillának 733 plusz kalóriára lenne ehhez szüksége, amihez két órán és 12 percen keresztül kellene táplálkoznia. Ha elődeink úgy táplálkoztak volna, mint a gorillák ma, naponta kilenc órán át csak az élelemszerzéssel kellett volna foglalkozniuk.
"Adataink közvetlenül alátámasztják Wrangham elméletét" - fejtette ki Fonseca-Azevedo és kollégája, Suzana Herculano-Houzel. Csak nyers táplálékkal elődeink nem fejlesztettek volna ki ekkora agyat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap