Auschwitz-rekviem Budapesten
2012. október 31. 16:42 MTI
Filmfesztivállal, kiállítással és koncerttel hívja fel a figyelmet a holokauszt roma áldozataira az Auschwitz-rekviem elnevezésű európai kezdeményezés magyarországi programsorozata.
Korábban
Az Auschwitz-rekviem egy holokauszt-túlélő szinti roma ötletéből Hollandiában született páneurópai kezdeményezés, amely az Európai Bizottság támogatásával a romák alig ismert szenvedéstörténetére kívánja ráirányítani a figyelmet - emlékeztetett Bársony Katalin, a magyarországi programokat szervező Romedia Alapítvány igazgatója az Auschwitz-rekviem szerdai sajtótájékoztatóján a budapesti brit nagykövetségen.
Jonathan Knott nagykövet köszöntőjében kiemelte, az Egyesült Királyságnak hosszú ideje kiemelt célja az emberi jogokról szóló programok támogatása, így a budapesti külképviseletnek is feladata, hogy felhívja a figyelmet a tolerancia, egymás elfogadásának fontosságára.
Kőszeg Áron, a Rekviem Dokumentumfilm Fesztivál szervezője felidézte, hogy október 26. és 28. között kilenc filmet vetítettek telt házzal az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A roma holokausztról és más népirtásokról szóló munkák közül egy-egy szerda este még látható a pécsi Apolló és a szegedi Belvárosi moziban.
Maga a programsorozat Roger Moreno Rathgeb Auschwitz-rekviem című zeneművéről kapta a nevét - mondta el Bársony Katalin. Mint hozzátette, a holland szinti zeneszerző a nácizmus összes áldozatának kívánt emléket állítani rekviemjével, amelyet a budapesti közönség november 6-án hallhat a Roma és Szinti Filharmonikus Zenekar, Rajk Judit, Szakács Ildikó, Megyesi Zoltán, Rácz István, valamint a Szent Efrém Férfikar előadásában, Riccardo M. Sahiti vezényletével a Művészetek Palotájában.
November 15-től 23-ig a budapesti Francia Intézet ad otthont a Rekviem Kiállításnak. Mint Lázár Eszter, a tárlat egyik szervezője közölte, az anyag egyik részét Otto Pankok szénrajzai adják, melyeken a német expresszionizmus neves alakja a romák szenvedéseit örökítette meg a harmincas-negyvenes években.
A másik kiállító művész, a holokauszt-túlélő Ceija Stojka mintegy harminc nagyméretű akvarellje, grafikája és szobra azt a szenvedést dolgozza fel, amely az osztrák festőt és családját érte a német koncentrációs táborokban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap