Mikor kezdődött az első világháború?
2012. november 8. 08:03
Bár már az általános iskolában is tanítják, csak a megkérdezett brit fiatalok fele tudott helyesen válaszolni a kérdésre - derült ki a British Future legutóbbi felméréséből. A kutatás többi eredménye is lehangoló.
Korábban
A 16-24 év közötti megkérdezetteknek csak a fele (46 százalék) tudta megmondani, hogy mikor robbant ki az első világháború, s még ennél is kevesebb (40 százalék) fiatalnak sikerült megneveznie 1918-at, mint a konfliktus utolsó évét - olvasható egy új felmérésben.
A nemzeti identitás legfontosabb kérdéseivel és korszakaival foglalkozó független szervezet, a British Future legutóbbi kutatásából egyéb érdekességek is kiderülnek. A megkérdezett brit fiatalok 12 százaléka például úgy tudja, hogy a napóleoni háborúk egyik legfontosabb ütközete, a waterlooi csata az első világháború idején történt.
Minden tízedik válaszadó úgy tudja, hogy a rózsák háborújára pontot tevő, a Yorkok és a Lancasterek között kitört 1485-ös bosworth-i ütközet az első világégés idején zajlott, 13 százalékuk pedig szintén 1914 és 1918 közé teszi az ardenneki ütközetet (1944. december-1945. január).
Ezek után talán meg se lehetne lepődni azon, hogy a brit fiatalok kétharmada nem tudta, mely nemzetek segítették (Kanada, Ausztrália, India) Nagy-Britanniát a háborús erőfeszítésekben, de például az is csak minden negyedik megkérdezett előtt volt ismert, hogy Kenya csapatokat küldött a koronának.
A fiatalok egy része azzal sincs tisztában, hogy mekkora volt Nagy-Britannia és a brit Nemzetközösség embervesztesége a négy évig tartó konfliktusban. A válaszadók tíz százaléka szerint kevesebb mint tízezren vesztették életüket 1914 és 1918 között, miközben csak a somme-i csata első napján tízszer ennyien haltak meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.