Kínai harc egy olasz Buddha-szoborért
2012. december 17. 10:24 MTI
Több mint háromszázezer euróért kelt el az a távol-keleti istenalakot ábrázoló szobor, mely kínai vevők tömegét vonzotta egy Genovában tartott árverésre. Nem tudta, hogy kincs van a birtokában az a genovai férfi, aki ezer euróért adta el a szobrot egy helyi régiségkereskedőnek. Az alkotás ezután Buddha-szoborként került árverésre a Boetto aukciós házban.
Korábban
Az árverésen derült ki, hogy másról és többről van szó - számolt be az olasz sajtó. A szoborért megtelt kínai vevőkkel az aukciós terem. Küzdelmes licitáció végén egy ismeretlen kínai közvetítője szerezte meg a szobrot 307,5 ezer euróért.
A huszonhat centiméter magas bronzszobrot az olasz szakértők 19. századi, tibeti alkotásnak ítélték meg. Az újságok szerint valószínűleg ennél korábbi műről van szó, mely nem Buddhát, hanem Tarát, a könyörületesség istennőjét ábrázolja. A lótusz ülésben ülő női alak fedetlen mellét ékszerek borítják. Jobb kezében kis edényt tart.
"Olaszországban még kevéssé ismert a keleti művészet, nem is tudtuk, mi került a birtokunkba. A kínai milliomosok viszont figyelmesen követik az európai árveréseket és amint meglátnak valamit, lecsapnak rá" - nyilatkozta a Boetto tulajdonosa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.