Átkokra figyelmeztetett a betiltott újkori szexkönyv
2013. január 8. 11:02
18. századi, szexuális útmutatásokat tartalmazó könyvet árvereznek el Edinburghban kétszáz évvel azután, hogy Nagy-Britanniában indexre tették. Az Arisztotelész mesterdarabjaként is ismert műnek nincs sok köze a görög filozófiához.
Korábban
„Az i. e. 4. században élt Arisztotelészhez vajmi kevés köze van a könyvnek. Már első, 1684-es megjelenésekor is főként a szexről és a teherbeesésről szólt” – mondta el Cathy Marsden, a Lyon and Turnbull aukciósház könyvspecialistája Edinburghban, ahol a könyvet árverésre bocsájtják.
Az angol gyógynövény-specialista, orvos és asztrológus, Nicholas Culpepper rajzaiból és Albertus Magnus munkáiból álló, nagy adag babonával fűszerezett kézikönyv igen népszerűvé vált a szigetországban, ahol ízléstelensége és erkölcstelensége miatt betiltották, de ezután is bestseller maradt a feketepiacon.
„A mű a 18. században több kiadást ért meg, mint bármely más orvosi szöveg” – mondta Marsden. A könyv, amelynek szerzője a mai napig ismeretlen, egészen az 1960-as évekig indexen volt, ekkor végül feloldották a tilalmat. Ma már a könyv inkább szórakoztat, mint szemléltet.
A női szexualitást körülvevő 17. századi eszméket szem előtt tartva, a könyv felvázolja a férfi és a női test anatómiáját, tanácsot szolgáltatva a közösülésre mindkét nem számára. Igen érdekes, hogy a könyv külön kihangsúlyozza: a teherbeesés elérése végett a hölgyek számára is hasznos, hogy a szexuális vágy élményét megtapasztalják. „Nem sokkal később, amikor rájöttek, a nőnek nem kell élveznie az aktust ahhoz, hogy teherbe essen, a szex női élvezetének ideája elveszítette fontosságát” – magyarázta Marsden az újságíróknak.
Az útmutató ezenkívül figyelmeztet a házasságon kívüli szexuális tevékenység kockázataira, például hogy az esetleges aktus nem várt gyermekáldással járhat. Az illusztrációk rá is játszanak a félelmekre, szőrös gyermekeket és szörnyek születését ábrázolják. A könyvecske szerint az esetlegesen felmerülő eltorzulásokért a szülői mértéktelenségből fakadó átok okolható.
Az 1760-as évekből származó kiadás január 16-án kerül kalapács alá sok más ritka kézirat, könyv és térkép társaságában a skóciai Edingburgban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Nyár nélküli évben született Shelley őrült tudósa
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.