Klónozással keltenék életre a neandervölgyi embert
2013. január 21. 17:39 MTI
Egy amerikai tudós szerint a fosszíliákból nyert DNS-ből klónozással életre lehet kelteni a neandervölgyi embert: a faj feltámasztása számos betegség, köztük a rák és a HIV-fertőzés gyógyítását szolgálhatná.
Korábban
Sikerült elegendő mennyiségű örökítőanyagot kivonni a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis) csontmaradványaiból, hogy rekonstruáljuk a 33 ezer éve kipusztult faj DNS-ét - hangoztatta George Church, a Harvard Egyetem genetika professzora. Az emberi géntérkép létrehozásának egyik kezdeményezője a Der Spiegel című német hetilapnak adott interjújában abból az alkalomból nyilatkozott, hogy megjelent új könyve, Regenesis: How Synthetic Biology Will Reinvent Nature and Ourselves (Újjászületés: miként fogja megújítani a szintetikus biológia a természetet és az embert) címmel.
A professzor elmondta: képes arra, hogy a neandervölgyi ember örkítőanyagát emberi őssejtekbe juttassa laboratóriumi körülmények között, és klónozással létrehozzon egy olyan magzatot, amelyet azután egy "vállalkozó kedvű nő" méhébe ültetnének.
"Számos állatot képesek vagyunk már klónozni, és nagyon valószínű, hogy emberklónozására is képesek vagyunk" - hangsúlyozta a professzor, aki szerint a neandervölgyi ős a hiedelmekkel ellentétben nem brutális és primitiv, hanem intelligens lény volt.
"A neandervölgyiek valószínűleg máskép gondolkodtak, mint mi. Tudjuk, hogy nagyobb volt a koponyájuk. Még az is lehet, hogy intelligensebbek voltak nálunk... Amikor eljön az idő, hogy megküzdjünk egy járvánnyal, vagy esetleg el kell hagyni a bolygónkat, gondolkodásának módja nagyon hasznos lehet számunka... Az újjászülető neandervölgyi ember létrehozhat egy új neo-neandevölgyi kultúrát, amely politikai erővé is válhat" - fejtegette.
A professzor az interjúban kizárta, hogy korábbi emberősöket vagy dinoszauruszokat keltsenek életre, mint például a Jurassic Park-filmekben, mivel közlése szerint a hasznos DNS korhatára körülbelül egymillió évre tehető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.