Egy eltűnt kastély nyomában
2013. február 27. 14:42
Egy eltűnt kastély mindig fájdalmas és fel-felhasadó seb a történelem “testén”. Ám hiába próbáljuk gyógyítani a sebeket, a heg mindig megmarad a kegyetlen múltra emlékeztető szégyenfoltként. Ilyen örökösen felszakadó seb lehet egy értelmetlenül tönkretett/elpusztított kastély is, olyan, mint például a lesencetomaji Hertelendy-kastély.
Korábban
A Balatonfelvidéken, a Keszthelyi-hegység oldalán elterülő Lesencetomaj környéke a kedvező klímának köszönhetően már a XIX. század elején hatalmas szőlőültetvényekkel gazdagodott. Talán ez is adhatta az indíttatást hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Ferencnek, a település egyik birtokosának arra, hogy magas fokon foglalkozzon a szőlő- és borkultúrával, kutatásainak tapasztalatait és eredményeit pedig megosztotta a korabeli Borászati szaklapokban, ezzel is elősegítve a hazai szőlőágazat fejlődését.
A Tolna megyéből származó Hertelendy család a XIX. század elején házasság révén szerzett birtokokat a településen, ahol 100 év alatt már közel kétezer katasztrális holddal gazdálkodtak. A családnak a településen kisebb kúriája állt, emellett pedig hatalmas majorsági épületek sorakoztak a birtokon. A zalai főispán, Hertelendy Kálmán 1875-ben hunyt el itt és ekkor 21 éves fia, Hertelendy Ferenc örökölte a lesencetomaji birtoktestet. A gazdasági ismerteket tanult, katonaként is szolgált Ferenc marcali és tapolcai országgyűlési képviselő volt és karrierje egyre magasabbra tört, hiszen 1903-1906 között Zala vármegye, 1908-ban pedig Temes vármegye és Temesvár város főispánja lett, 1905-től a főrendi ház örökös tagjává választották, 1907-től pedig az Osztrák-Magyar Bank Főtanácsosa volt. A korabeli források szerint mind a politika, mind a gazdaság területén jeleskedett. Számos társaságnak tagja volt, így a Balatoni Szövetségnek is, amely célul tűzte ki a környék kulturális és népi építészeti értékeinek felkarolását, a szőlő és a borkultúra fejlesztését. Támogatta a Keszthely-Tapolca vasútvonal kiépítését is. 1914-ben a Szent István-rend lovagkeresztjével tüntették ki.
Magánélete azonban nem volt ennyire sikeres. 1887-ben nősült, de egy évvel ezután felesége, leéki és kenyérlői Farkas Adél elhunyt. Ezután sokig élt egyedül, majd 1894-ben újra megházasodott. A második asszony, gyulai Gaál Irén talán maga is szorgalmazta, hogy a régi, szomorú emlékekkel benőtt és átszőtt kúria helyett egy új, modernebb rezidencia legyen a családi fészek.
A kastély építéséről sajnos kevés forrás maradt fenn, de feltehetően valamikor a házassága után nem sokkal kezdhették építeni, azaz feltételezhetően a korábbi kúriát átépíteni. Az első fénykép az épületről 1902-ből ismert, ahol már jól látszik pompás kialakítása, romantikus jellege, főúri eleganciája, még csak csemetenövényekkel tarkított parkja.
Herczeg Renáta cikkének folytatását keressék a Múlt-kor magazin téli számában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap