Cári pornó belső használatra
2013. március 25. 13:18
Az Erato című antológia 1921-ben, Bécsben jelent meg, a benne olvasható költeményeket Babits Mihály a bécsi magyar emigránsok által fenntartott Hellas Verlag megbízásából fordította magyarra. A Tanácsköztársaság után állásától megfosztott költő elsősorban anyagi okokból vállalta el a felkérést, az erotikus tartalmú, l’art pour l’art művészet azonban rövid időn belül az akkori hatalommal szembeni politikai állásfoglalássá változott. A kötetet Budapesten csak 1947-ben jelentették meg, illetve 1969-ben Bécsben újra kiadták – ezt a harmadik kiadást már Zichy Mihály 1850-es években készült erotikus rajzaival illusztrálták.
Korábban
Zichyt a magyar művészettörténet-írás a romantika művészei közé sorolja, annak a romantikának festői, rajzolói közé, akik a 19. század közepén még mindig a bécsi biedermeier naiv leíró, idilli-maradi modorának befolyása alatt álltak. Ha egy 19. századi magyar képzőművész életrajzát olvassuk, szinte közhely, hogy Bécsben és/vagy Münchenben tanult – ez igaz Zichyre is, aki 1844-ben lett a bécsi Ferdinand Georg Waldmüller magántanítványa.
Mit tehet hát a képzőművész, ha ki szeretne törni ebből az elavultnak és túlhaladottnak számító formavilágból? Fordulhat például más tematika, kevésbé előtérben lévő témák felé. Az 1800-as évek közepi Magyarországon kevés festő készített például erotikus tartalmú, a testi szerelmet bemutató alkotásokat. Zichy erotikus sorozata sem idehaza készült, hanem Oroszországban, ahova a művész a korábban már említett Waldmüller ajánlásával még 1847-ben került. Amellett, hogy a cár unokahúgának rajztanára lett, I. Miklós a család mindennapjainak és az udvar jelentős eseményeinek megörökítésével is megbízta a magyar festőt, aki 1855-től dessin grivois, vagyis pajzán rajzoknak nevezett műveket is készített. Hogy mindezt saját gyönyörűségére is tette volna, annak ellentmond, hogy modelljei a cári udvarból és az arisztokraták szeretői közül kerültek ki, bár maga a művész is felismerhető néhány ábrázoláson. A rajzok – ahogy több helyen is olvashatjuk – „belső használatra” készültek a cári udvar számára.
Az erotika, mint a képzőművészet tárgya már az ókori Görögországban és Rómában is megjelenik, hogy aztán a kora keresztény és középkori művészetből – természetesen – teljességgel száműzessék. Az újkori festészet történetében, a reneszánsz idején viszont mitológiai tematikához kapcsolódva, újra megjelennek az aktok. Miután a görög-római mitológiát gyakran színesítik erotikus szerelmi közjátékok, nem keltett „feltűnést”, sőt, természetessé vált, ha egy-egy ilyen alkotáson valamelyik isten vagy istennő ruhátlanul jelent meg.
A Zeuszról szóló történetek jelentős részében olvashatunk arról, hogy a görög főisten, furfangos módon más élőlények testébe bújva tette megáévá az előle többé vagy kevésbé menekülni akaró istennőket és földi halandókat. Tiziano és Correggio képein már-már zavarba ejtő az az erős szexualitás, amely a képen szereplő istennő és az elváltoztatott alakban megjelenő isten szerelmét jellemzi. Correggio Danaét ágyában félig ülő, félig fekvő pózban festette meg, a testét takaró leplet egy szárnyas alak húzza le, hogy az aranyeső alakjában érkező Zeusz magáévá tehesse. Hasonlóan érzéki a festő Inakhosz, argoszi király lányának, Iónak és az ezúttal sötét felhővé változott Zeusznak az egyesülését ábrázoló műve.
Romek Dóra teljes cikke a Múlt-kor magazin tavaszi számában olvasható
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.