3D-és látogatás egy etruszk sírban
2013. április 30. 15:07 MTI
Virtuális látogatást tesz lehetővé egy itáliai etruszk sírkamrában az olasz Nemzeti Kutatóközpont (CNR) interaktív programja, amely nemcsak a fantáziát, hanem a tudományt is ösztönzi.
Korábban
Az Etruscanning nevet kapta a felfedezőiről elkeresztelt Regolini-Galassi sír három dimenziós látogatása. Az 1836-ban, a Rómától harminc kilométerre levő Cerveteriben kiásott etruszk sír úgy látható, ahogyan használata idején, az időszámítás előtti 7. században mutatkozott meg azoknak, akik oda beléptek.
A mai látogatónak nincsen szüksége billentyűkre vagy egérre, karja mozgatásával tudja bejárni a sírkamrát, megfigyelni közelről a sírban elhelyezett tárgyakat, és ha akarja, a sír történetét az ott eltemetett etruszkok "mesélik el" neki - számolt be a Corriere della Sera napilap online kiadása.
A 3D-rekonstrukció segítségével az is kiderült, hogy a sír szűkebb volt, mint elképzeltük. Az itt talált halotti ágy és szekér valójában egymás tetején állt - nyilatkozta Eva Pietroni a CNR munkatársa. A két éven át fejlesztett projekt az Európai Bizottság támogatásával született meg. Az eredeti sír Cerveteriben nem mindig látogatható, gazdag leletanyagát a Vatikáni Múzeum őrzi. A technológiával a kettőt ismét együtt lehet látni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap