Feltárulnak a brit Atlantisz rejtett titkai
2013. május 13. 08:02
A Southamptoni Egyetem professzora az eddigi legrészletesebb elemzést végezte el az angliai Dunwich elveszett középkori városának maradványain, amelyet Nagy-Britannia Atlantiszának is szoktak hívni.
Korábban
Fejlett víz alatti képalkotó diagnosztikai technikák használata segítségével David Sear, a Southamptoni Egyetem földrajz és környezetvédelmi professzora az eddigi legpontosabb térképeket készítette el az egykor virágzó város utcáiról, határairól, s főbb épületeiről. A southamptoni Oceanográfiai Központ, a Wessexi Régészeti Intézet és helyi búvárok segítségével kivitelezett kutatás újabb, eddig fel nem fedezett romokra bukkant a tengerfenéken.
„A helyszínen nagyon zavaros a víz, így a láthatóság minimális, ám a nagy felbontású akusztikai képalkotó eszközök – amelyeket először vetettünk be nem hajóroncsok víz alatti megtekintésére – fáklyaként segítették munkánkat. Fény helyett ugyanis hangokat használ a Didson névre hallgató szerkezet, az így nyert adatok segítségével nem csak hogy fel tudjuk térképezni a terepet, de abban is segít, hogy megnézzük, a romok hogyan befolyásolják az áramlatok mozgását és a tengerfenék életét” – fejtette ki Sear.
Háromdimenziós kép a Szent Katalin kápolnáról
Peter Murphy, az Angol Örökségvédelmi Hivatal szakértője szerint Anglia elmúlt néhány száz évének talán legnagyobb vesztesége volt a város elsüllyedése, hiszen Dunwich az egyik legnagyobb kikötőnek számított a középkorban. „Mindannyian meglepődtünk, hogy a 700 éve víz alatt lévő város elemei pusztulásaik ellenére mennyire felismerhetőek még” – tette hozzá. „Bár a természet erőit nem tudjuk feltartóztatni, szeretnénk, ha a technika segítségével emléket állíthatnánk a középkori városnak” – mondta David Sear.
A kék vonal jelzi a mai tengerpartot
A Suffolk megyében lévő Dunwich közel 1500 évvel ezelőtt Anglia keleti részének egyik legnagyobb városa volt. Pusztulása előtt mérete Londonéval vetekedett. A 13. század végétől azonban hanyatlani kezdett, és a partmenti erózió, illetve a szebb napokat is megélt város épületeit hatalmas viharok kezdték el pusztítani. A folyamat 1286-ban kezdődött, amikor egy hatalmas vihar megemelte a Dunwich folyó szintjét, s a tenger folyamatosan területeket hódított el a településtől.
Az éghajlatváltozás, az ún. kis jégkorszak beköszönte miatt vihar vihart követett, s a pórul járt város kikötője teljesen és kijavíthatatlanul elpusztult, ami teljesen ellehetetlenítette a gazdasági életet, s a lakosok odébb költöztek a mai településre. A valaha nemzetközi kikötővárosként működő település ma 3-15 méterrel a tenger alatt alussza örök álmát.
A tenger hódítása
A legnagyobb középkori víz alatti város kutatása 2008-ban kezdődött, azóta 74 potenciális régészeti lelőhelyet azonosítottak. A víz alatt korábban elsüllyedt templomokat és kápolnákat is találtak, a kutatást azonban nem könnyítette meg, hogy a suffolki partoknál a tenger igencsak zavaros, és a látótávolság ennek köszönhetően alig pár centiméteres. Jelenleg több száz, főként faszerkezetű épület és templom maradványai található a víz alatt.
A Mindenszentek templomának pusztulása
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap