Ady Csinszkáról írt levele egy kaposvári árverésen
2013. június 3. 10:47 MTI
Könyvritkaságokat és irodalomtörténeti érdekességeket, leveleket, kéziratokat, okleveleket, fotókat, rajzokat árvereznek Kaposváron a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban június 6-án, a könyvhét első napján I. Somogyi Kézjegy címmel az Antikkönyv.hu Kft. szervezésében.
Bekes József újságíró, az árverés ötletgazdája elmondta: az aukción 301 tétel kerül kalapács alá, köztük olyan irodalomtörténeti kuriózum, mint Ady Endre Szép Ernő költőnek címzett képeslapja, amelynek 750 ezer forintos induló árára már az aukció előtt többször ráajánlottak. Legutóbb Ady Endre dedikációja a Vér és arany című verseskötetben másfélmillió forintot ért egy budapesti árverésen - emelte ki Bekes József. Most Ady 1914. augusztus 27-én Csúcsáról a Boncza kastélyból írt, az ottani postán felülbélyegzett képeslapja kerül árverésre a somogyi megyeszékhelyen.
A Szép Ernőnek küldött, töltőtollal két oldalon sűrűn teleírt lapon a Csinszkához fűződő érzéseiről is vallott a költő. A teljes névaláírásával ellátott, a Boncza kastélyt ábrázoló képeslap tartalmát eddig nem publikálták. A somogyi közönség számára csaknem száz, a megyével kapcsolatos irodalomtörténeti érdekességet és dedikációt is bemutató, kiállítással egybekötött kaposvári aukción sok más könyvritkaság mellett kalapács alá kerül Kassák Lajos első, 1915-ben dedikált verseskötete, az Éposz Wagner maszkjában, a titokzatos magyar Hungáriai Mihály 1516-os, Strassburgban kiadott teológiai értekezése, gróf Széchenyi István balatoni gőzhajózásról írt könyvének első kiadása és Buda 1400-as évekbeli ábrázolása is.
Az aukció kínálatában számos költő és író kötete szerepel, köztük van Ady Endre, Babits Mihály, Csoóri Sándor, Fodor András, József Attila, Szabó Dezső, Takáts Gyula, Weöres Sándor, továbbá egy Kaposvárról 1696-ban készült, eddig sosem látott metszet, egy Rippl-Rónai által tervezett első világháborús album, Király Béla 1956-os katonai parancsnok levele, valamint Tar Csatár színművész, műfordító, az első somogyi kisdedóvó alapítójának talán egyetlen, színezett óriás fotója, amelyet Langsfeld Mór fotóművész készített 1882-ben.
Az aukción megvásárolható könyvek és irodalomtörténeti érdekességek megtekinthetők az árverést megelőző napon a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban, valamint az antikkönyv.hu oldalon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap