Alagutat találtak Sobibornál
2013. június 10. 08:32
Lengyel és izraeli kutatók egy csoportja úgy véli, egy olyan alagút nyomaira bukkantak a kelet-lengyelországi Sobibornál, amelyet a zsidók menekülésre használhattak a második világháború idején.
Korábban
A földfelszíntől 150 centiméteres mélységben található, közel 10 méter hosszú alagút – amely az egyik barakktól indult és a tábort körülvevő szögesdrót-kerítés alatt futott – az első fizikai bizonyítéka annak, hogy a náci megsemmisítő tábor foglyai kísérletet tettek a szökésre Sobiborban. Wojciech Mazurek tájékoztatása szerint az alagút nagyon szűk volt, épp hogy elfért benne egy ember, s „99 százalék”, hogy menekülésre használták.
Az SS röviddel az európai zsidóság megsemmisítéséről döntő wannsee-i konferencia után, 1942 márciusában fogott hozzá a lengyel-fehérorosz-ukrán hármas határ közelében fekvő településen a tábor létrehozásához. Ez egyike lett annak a három megsemmisítő lágernek, amely a lengyelországi zsidóság teljes elpusztítását célzó, úgynevezett Reinhard-akcióban szerepet játszott. A világháború éveiben tehervagonokban hoztak ide 250 ezer zsidót.
A haláltábor fennállásának másfél éve alatt több kísérlet történt szökés, illetve felkelés megszervezésére. Először egy volt holland hajóskapitány tett kísérletet az ellenállás kiépítésére, de felfedték a tervét, s elrettentésül az őrök lefejezték blokkjának minden lakóját, utolsóként magát a kapitányt. Kivégzését követően egy zsidó származású orosz fogoly, Alekszandr Pecserszkij vette kezébe az ellenállás szervezését.
Az akciót 1943. október 14-én hajtották végre. Az ukrán őrök azonban, a két életben maradt SS-tiszt irányításával pokoli tüzet zúdítottak a menekülőkre. Háromszáz fogolynak sikerült átvergődnie a tábort körülvevő aknamezőn, de többségüket néhány napon belül megtalálták és megölték, csakúgy mint azokat a táborlakókat, akik nem csatlakoztak a felkelőkhöz. Sobibort 64 fogoly élte túl. A német megszállók 1943 őszén, a foglyok fegyveres felkelése után a földdel tették egyenlővé a megsemmisítő tábort, s a helyén egy újabb tábort építettek az ukrán önkéntesek számára.
A helyszínen kutató lengyel és izraeli szakértők szerint valószínűleg senkinek sem sikerült a menekülés ezen az alagúton; mikor a táborőrök tudomást szereztek a szökési kísérletről, mindenkit kivégeztek, akinek köze volt az akcióhoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50