A Mein Kampfból merít ihletet Észak-Korea
2013. június 20. 08:53
Váratlan ajándékot kaptak magas rangú észak-koreai tisztviselők Kim Dzsong Un januári születésnapján: a New Focus International értesülései szerint egy Mein Kampf kötetet - számolt be a The Washington Post.
Korábban
Adolf Hitlernek a börtönévei alatt írt, még életében kiadott, a nácizmus ideológiai alapvetését tartalmazó könyve Észak-Koreában úgynevezett „néhány százas mű”, ami Phenjannak arra a gyakorlatára utal, hogy az észak-koreai vezetők körében a lakosság számára amúgy elérhetetlen könyveket korlátozott számban hozzáférhetővé teszi.
A Mein Kampfot természetesen nem a náci eszmék népszerűsítése miatt osztogatták az észak-koreai tisztviselők között, hanem az első világháború utáni német katonai-gazdasági újjáépítésre akarták felhívni ily módon a figyelmet. Az egyik Kínában dolgozó észak-koreai tisztviselő a New Focusnak nyilatkozva elárulta, hogy Kim egyik beszédében a két világháború közti Németország példáját emlegette, s arra ösztökélte a vezetőket, hogy kezdjék el olvasni a Mein Kampfot - annak ellenére, hogy Hitler műve csak 1925-ben jelent meg.
A neve elhallgatását kérő forrás szerint Kim arra szólította fel díszes társaságát, hogy mélyen tanulmányozzák a Harmadik Birodalom történetét, és vonják le belőle a gyakorlati konklúziókat. Az „ajándék” persze szimbolikus: a két ideológiát egy szakadék választja el egymástól, abból a szempontból azonban mindenképpen „hasznos” olvasmány lehet, hogy Phenjan egy, a történelemből vett példa alapján megvizsgálhatja, hogyan sikerült egy elszigetelt hatalomnak talpra állnia és erős hadsereget létrehoznia.
A faji alapú nacionalizmus és a személyi kultusz terén természetesen sok a hasonlóság a két rezsim között. Shirley Lee, a New Focus szerkesztője úgy látja, hogy a példa máris érezteti hatását: állítólag Kim imázsát is hasonlóan kezdik felépíteni, ennek a „megfélemlítő karizmának” a csalhatatlan jele, hogy például (apjával ellentétben) munkatársai körében kiabálva beszél, a párt szócsöve, a Rodong Sinmun pedig egyre több, az észak-koreai vezetőt dühösen ábrázoló fotót tesz közzé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.