Ahol egykor román cipő és NDK-s fehérnemű volt kapható
2013. augusztus 5. 16:28 MTI
Százhuszadik születésnapját ünnepli idén a moszkvai GUM, ahol a szovjet időkben román cipőért vagy NDK-s fehérneműért álltak sorba, ma már azonban luxusbutikokkal várja a vásárlókat.
Korábban
Még néhány hónapot várni kell az egykori Állami Nagyáruház (eredeti neve Felső Kereskedősorok) hivatalos születésnapjára, hiszen a 16 ezer négyzetméteres üvegfödém alatti három passzázsát 1893. december 2-án nyitották meg a Kremllel szemben. A születésnapi ünnepségek azonban már július elején megkezdődtek egy Christian Dior divatbemutatóval a Vörös téren, a Lenin Mauzóleum közelében ez alkalomból felállított futurista pavilonban.
A párizsi divatház jól ismeri a GUM-ot: 1959-ben manökenjeit itt fényképezték hosszú ruhákban és széles kalapokban, a háttérben az áruház kíváncsi vásárlóival. Mára a szovjet állami üzletek sivár kirakatait felváltotta a Burberry, a Calvin Klein és a Gucci, a Kreml vörös falai pedig Louis Vuitton boltjának kirakatüvegében tükröződnek. "Legfontosabb partnereink a luxusmárkák" mondta Timur Guguberidze, az áruház igazgatója. "A GUM-ot azonban a szovjet időkben átépítették, és nem akarunk megfeledkezni erről az időszakról sem".
2008-ban például Gasztronom N01 (egyes számú élelmiszerbolt) néven csemegeüzlet nyílt a GUM-ban. A napi 24 órán át nyitva tartó üzletben kapható olasz felvágott, francia sajt és pezsgő, vodka és kaviár, de megtalálhatók itt a Szovjetunió idejének népszerű termékei is: a papírpohárban árult körteillatú limonádé, a nyírfaszirup háromliteres üvegekben, és a tölcséres fagylalt. Gyenyisz Romogyin történész szerint a GUM jelenlegi vezetése a szovjet idők nosztalgiájára játszik. A recept működik: évente mintegy 15 millió látogatója van az áruház három szintjén működő több mint 400 üzletnek, kávéháznak, mozinak.
A Bosco Di Ciliegi orosz cég, amely az államtól 2040-ig bérli a helyiségeket, részleteket nem közölt, csupán annyit, hogy a vállalkozás igencsak jövedelmező. Kereskedelmi jellegén túl a GUM mindig is Oroszország történelmét tükrözte, a XIX. század végi műszaki fejlődéstől a legutóbbi húsz év átalakulásáig" mondta Gyenyisz Romogyin. 1893-as nyitásakor a milánói Galleria Vittorio Emmanuele II mintájára Alekszandr Pomerancev orosz építész által tervezett áruház egyedülálló volt a cári Oroszországban, sőt méretét tekintve egész Európában is.
Az 1917-es forradalom után a híres parfüm-, selyem- és csemegeüzletek helyiségeiben közigazgatási hivatalok működtek, sőt hivatalnoki lakások voltak. A kormány többször is le akarta bontatni, de végül elállt ettől a tervtől. Sztálin 1953-as haláláig várni kellett az áruház rehabilitálására. A GUM-ot rekordidő alatt újították fel, és 1953. december 24-én ismét megnyitotta kapuit. Régi fényét visszanyerve a moszkvaiak kedvenc helye lett: többórás sorbaállás árán a Szovjetunióban hiánycikknek számító termékeket, nyugati kozmetikumokat, jugoszláv cipőket, keletnémet fehérneműt és indiai teát is lehetett itt kapni. A Szovjetunió bukása után ismét sorban állás kezdődött, de ezúttal az első nyugati butikok az Yves Rocher és a Galleries Lafayette megnyitásakor. Ezeket azóta még nevesebb márkák váltották fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.