Szent Korona a mocsárban
2013. augusztus 23. 12:01 Csernus Szilveszter
A hazánk államiságát megtestesítő Szent Korona ezeréves története nem mentes a kalandos viszontagságoktól. Volt, hogy ellopták, országút szélén porosodott, sőt még benzines hordóban is állt. Ám 164 éve – 1849. augusztus 23-án – kezdődött legveszedelmesebb odüsszeiája, földalatti fogsága, amikor a menekülő kormányfő, Szemere Bertalan elásta a koronázási jelvényekkel együtt Orsova környékén. A négyéves "bezártság" fizikailag ma is látszó nyomokat hagyott a koronaékszereken.
Korábban
A korona országjárása
Szent István Koronája 1848-49-ben valóságos kálváriát járt be. Ám annak ellenére, hogy Magyarország Habsburg királyai azt hosszú időn át bécsi, vagy prágai székhelyükön őrizték, 1849-ben nem történt meg ismételt külföldre vitele. A napóleoni háborúk óta a Szent Korona csak V. Ferdinánd 1830-as pozsonyi koronázásakor hagyta el Budát. Az 1848-as forradalom után a Szent Korona jelentősége megnőtt. Az 1848-ban megválasztott első népképviseleti országgyűlés már vizsgálóbizottságot küldött ki félvén, hogy az Ausztriába távozó István nádor azt magával vitte – ami álhírnek bizonyult. Szeptember 28-án ismét elterjedt a Korona ellopásának híre, ám Ürményi Ferencz, az akkori egyetlen koronaőr parancsnok megcáfolta a hírt és mindent rendben talált.
Az önvédelmi harcát vívó új magyar polgári állam tehát kényesen féltette a Szent Koronát. November 19-én Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként négy képviselőt bízott meg, hogy ismételten megbizonyosodjanak arról, hogy „az ország koronája és ehhez tartozó egyéb kincsek tökéletes biztonságban léteznek-e?”. Másnap a képviselők a koronázási jelvényeket tartalmazó ládát még igen, de a magát a koronát őrző kisebb ládát kulcs hiányában már nem tudták fölnyitni. December közepén az Országgyűlés képviselőháza tizenkét sorsolt, míg a felsőház hat választott tagját küldte ki, hogy Ürményi koronaőrrel megbizonyosodjanak a kisebbik láda tartalmáról is.
A rendben talált korona országos menekítése december 30-án kezdődött, amikor a móri vereség után vészes közelségbe került Pest-Buda eleste. Kossuth Lajos OHB-elnök nyílt rendeletében utasította Bónis Samu országos biztossá kinevezett képviselőt, hogy vigye a koronát és a koronaékszereket Windisch-Grätz elől Debrecenbe. Bónis így maga mellé vett 24 gránátos koronaőrt, és saját hintóján azt sebtében Budáról Pestre vitte. A Szent Korona első útja a Lánchídon egyáltalán nem volt ünnepélyes. Innen a korona Magyarország másodikként átadott vasútvonalán ment Szolnokig (akárcsak az Országgyűlés), onnan ismét szekéren Debrecenbe. Az úton a kocsi egy ízben felborult, de a láda ezúttal puhára esett: a méteres hóban landolt.
A nemzeti szimbólumot Debrecenben érte az 1849-es tavasz, majd a főváros visszafoglalása után ismét Pest-Budára szállították. Alig egy hónap múlva, a főváros újabb kiürítésekor Szemere Bertalan miniszterelnök, Duschek Ferenc pénzügyminiszter, és Kossuth mint kormányzó-elnök tanakodtak a korona tovább sorsáról. Duschek és Kossuth a fővárosban akarták hagyni, de Szemere a saját kezébe vette az ügyet. Az Országgyűlés és a kormány Szegedre menekülésével együtt a koronát saját szegedi szállására vitte, a Koronaőrség nélkül, és egy üres lakást akart venni, hogy annak padlójába rejtse, de a szabadságharc forgatagában erre nem maradt ideje. A korona rövid szegedi tartózkodása után Szemere azt Nagyváradra, majd Görgei visszavonulásával Aradra vitte – szintén saját szállására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.