Az őskor óta használjuk a vegyi fegyvereket
2013. szeptember 5. 15:20
Sajtóhírek és szemtanúk – sokszor ellentmondásos – beszámolói szerint augusztus 21-én a szíriai kormány a felkelők ellen egy rendkívül veszélyes idegmérget, szarint vetett be, amely több száz – egyes becslések szerint akár 1400 – ember halálát okozta. Háborúban utoljára negyed évszázaddal ezelőtt Szaddam Husszein iraki diktátor vetett be a kurd város, Halabdzsa ellen vegyi fegyvert, amely az 50 ezer fős település lakóinak tizedét ölte meg. Az ENSZ által 1954-ben tömegpusztító fegyvernek minősített vegyi fegyverkezés története egészen az őskorig visszanyúlik.
Korábban
Szinte valamennyi ókori nép
Az emberiség már a késő kőkorszakban (i. e. 10 ezer) is használt vegyi fegyvernek minősülő szereket vadászatai alkalmával, illetve az ellenséges törzsek ellen. A 12 ezer évvel ezelőtt Afrika déli részén élők a természetben fellelhető anyagokkal, például kígyó vagy skorpió mérgével kenték be nyílvesszőik hegyét, amire régészeti bizonyítékok is vannak. Később a görög mítoszokban is feltűnt eme, akkoriban még tömegpusztító fegyvernek természetesen nem minősülő hadászati eljárás: Héraklész például a Hüdra vérébe mártotta nyilait, de a trójai háborúban is alkalmazták – mindkét oldalon – a mérgezett nyílzáport – írja közel négy évszázaddal később Homérosz.
Kínában háromezer évvel ezelőtt arzénes füsttel igyekeztek megtizedelni az ellenséget, az i. e. 2. században az egyik szekta írásai pedig azt ecsetelik, hogyan lehet egy ostromló sereget mustár és más mérgező növény elégetéséből keletkező füst segítségével távol tartani az erődítménytől. A több száz módszer elemzése mellett ezekből a forrásokból arról is megbizonyosodhatunk, hogy i. e. 178-ban a császári hatalom egy parasztfelkelés leverése érdekében arzénes gőzt juttatott a rebellis földművesek közé.
Természetesen a görögök sem maradhatnak ki a felsorolásból: Szolón javaslatára az athéniak i. e. 590-ben Kirrha ostromakor hunyort tettek a Pleisztosz-folyóba, ahonnan az ostromlott város vezetékek segítségével jutott ivóvízhez. A peloponnészoszi háborúban (i. e. 431-404) pedig a spártaiak az athéni fal tövében szurok, kén és fa keverékének elégetésével igyekeztek előcsalogatni falaik mögül a déloszi szövetség vezetőjének lakóit.
Gáztámadásban elhunyt római
Az egyik leghíresebb ókori vegyifegyver-használat érdekes módon éppen Szíriához kötődik. I. sz. 256-ban az Eufráteszre néző szíriai Dura-Európosz város római erődjét ostrom alá vették a Szászánida Birodalom seregei. A legújabb régészeti vizsgálatok szerint egy, az erődítmény alá vezető alagútból a perzsák kén és szurok elégetéséből keletkező mérges gázok segítségével akarták távol tartani a római legionáriusokat. A katonák fegyvere hatástalannak bizonyult a láthatatlan ellenséggel szemben, a római harcosok szinte azonnal megfulladtak. Mellettük egy perzsa katona is szörnyet halt – valószínűleg ő volt az, aki a mérges gáz „csapját” megnyitotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap