Áprilisban avatják szentté II. János Pál pápát
2013. szeptember 30. 12:28 MTI
Jövő év április 27-én avatják szentté XXIII. János pápát és II. János Pál pápát - jelentette be hétfőn Ferenc pápa.
Korábban
Az egyházfő a bíborosokkal tartott vatikáni konzisztóriumon közölte a dátumot. Ferenc pápa júliusban hagyta jóvá a két néhai katolikus egyházfő, Angelo Giuseppe Roncalli (1958-1963) és Karol Wojtyla (1978-2005) együttes szentté avatását.
A pápa a riói világifjúsági találkozóról Rómába tartó repülőúton úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy Roncalli és Wojtyla is "jó pápa" volt, "közös szentté avatásuk üzenet lesz az egyháznak". Április 27. az Isteni Irgalmasság ünnepnapja, amelyet II. János Pál vezetett be az egyházban Faustina Kowalska lengyel szent tiszteletére. A lengyel pápa 2005 áprilisában ennek az ünnepnapnak az előestéjén hunyt el. Április 27-én lesz 75 éves Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek, II. János Pál egykori személyi titkára.
Az olasz hírügynökségek értesülései szerint a tavaszi dátumra azért is esett a választás, mert a II. János Pál szentté avatására nagy számban várt lengyel zarándokok a téli hónapokban nehezebben tudnak utazni. II. János Pál temetésére és 2011. május elsejei boldoggá avatására is másfél millióan érkeztek Rómába, többségében lengyelek és olaszok. A két pápa közös szentté avatására még nagyobb tömeget várnak.
A konzisztóriumon Angelo Amato, a Szentté Avatási Kongregáció prefektusa röviden ismertette a két pápa életútját. Hangsúlyozta, hogy az olasz és a lengyel pápa is "mély történelmi változások korában élt", és mindketten a béke és az emberi méltóság védelmét szolgálták.
II. János Pál szentté avatási eljárása során csodaként ismerték el Floribeth Mora Díaz Costa Rica-i asszony gyógyulását, aki a pápa boldoggá avatásának napján imádkozott Wojtylához. II. János Pált rekordidő alatt, halála után kevesebb mint tíz évvel avatják szentté. Ennél gyorsabb csak padovai Szent Antal kanonizációja volt még a 13. században.
A 2000-ben boldoggá avatott XXIII. János szentté avatását bizonyított csoda nélkül is engedélyezte Ferenc pápa. A szentté avatás dátumának bejelentése után a pápa és a bíborosok tanácskozása zárt ajtók mögött folytatódott. A bíborosok között van az a nyolc is, aki keddtől a kúria és az egyház reformjaira tesz javaslatokat a pápának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap