Videoüzenetben tagadta a holokausztot Priebke
2013. október 14. 11:13 MTI
A halála után nyilvánosságra hozott videoüzenetben is tagadta a nácik által elkövetett borzalmakat Erich Priebke, a pénteken százévesen elhunyt SS-tiszt, akinek eltemetését Argentína elutasította.
Korábban
Erich Priebke azt akarta, hogy felesége mellett, az argentínai Bariloche városában temessék el, ahol 1994-ig, az olasz hatóságoknak való kiadatásáig élt - mondta el Paolo Giachini, Priebke olasz védőügyvédje. Az argentin külügyminisztérium Twitter-üzenetben közölte, hogy nem fogadja a náci bűnös tetemét. Egyelőre nem tudni, hol és mikor temetik el az egykori SS-tisztet.
Az ügyvéd nyilvánosságra hozta az Erich Priebke által "emberi és politikai hagyatékként" hátrahagyott videointerjú tartalmát is. A felvétel júliusban, Priebke 100. születésnapja alkalmából készült. A videó szövegét a tgcom24 olasz hírportál közölte.
A 335 ember kivégzéséért 1998-ban életfogytiglanra ítélt Priebke kijelentette, hogy nem tagadja meg múltját. A holokausztot kitalációnak nevezte, amely "a háború győzteseinek propagandája volt saját bűneik leplezésére". A gázkamrák sem léteztek - állította Priebke, hangsúlyozva, hogy ő járt a mauthauseni táborban és nem látott gázkamrát. A lágerekben készült felvételeket szintén hamisnak nevezte, a náci bűnösök feletti nürnbergi pert pedig kirakatpernek.
Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke a videót kommentálva hangoztatta: Priebke példája bizonyítja, hogy "a holokauszt emlékének őrzése nem lankadhat". Az 1938-1944 között a római Gestapónál szolgált Erich Priebkét a római katonai bíróság a Fosse Ardeatine római kőbányában 1944-ben végrehajtott tömeggyilkosságért ítélte el. Büntetését házi őrizetben töltötte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap