10 tény a moziról
2013. október 30. 14:33
Korábban
1. Bár a mozgókép megjelenése egy hosszú folyamat eredménye volt, és nagyjából egy időben többen is megalkották saját szerkezetüket, az utókor a francia Lumiére-fivéreket tekinti a mozi atyjának.
2. Az első, néhány másodperces mozgóképeket még tudományos céllal hozták létre, azért, hogy a szakemberek tanulmányozhassanak egyes jelenségeket (pl. az állatok viselkedését).
3. 1895. december 28-én a párizsi Grand Caféban rendezték az első nyilvános filmvetítést. Mintegy harmincan tekintették meg a Lumiére-fivérek tíz – egyenként kevesebb mint egyperces – filmjét.
4. Az egyik első mozifilm egy vonat érkezését örökítette meg. Az életszerű jelenet annyira megrémítette a közönség soraiban ülő nézőket, hogy többen sikítva kirohantak a teremből.
5. Az első Hollywoodban készített filmet, D.W. Griffith 1910-es In Old Californiáját 2 nap alatt forgatták le.
6. A filmtörténet első afroamerikai főszereplője Sam Lucas volt az 1914-es Tamás Bátya kunyhójában. A regény korábbi filmes feldolgozásaiban feketére festett fehérek játszották el Tamás bátyát.
7. A világtörténelem első pornófilmjét 1915-ben forgatták. Mivel nyilvános mozikban nem játszhatták, csak underground klubokban vetítették.
8. A nyilvánosan vetített filmek történetében Annette Kellerman korábbi ausztrál úszónő jelent meg először meztelenül a kamerák előtt az 1916-os Daughter of Gods című filmben.
9. Az amerikai filmstúdiók az 1930-as évek közepétől gazdasági okokból rendkívül szoros kapcsolatot ápoltak a nácikkal. Az MGM egyik vezetője a németek kérésére még zsidó feleségét is elhagyta.
10. Az amerikai filmtörténetben a legtöbbször – 153 alkalommal – John Wayne játszotta el a főszerepet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.