Auschwitzban ülésezik az izraeli parlament
2013. október 31. 09:51 Népszabadság Online, Múlt-kor
Ez az első alkalom, hogy a Knesszet külföldre megy - írta a nol.hu
Korábban
2014. január 27-én, a haláltábor felszabadulásának 69. évfordulóján Auschwitzban fog ülésezni az izraeli parlament. Ez az első alkalom, hogy a Knesszet külföldre megy. A 120 fős testület képviselőinek több mint a fele már bejelentette, hogy részt vesz a megsemmisítő táborban, illetve Krakkóban tartandó megemlékezésen. A megemlékezést azért nem egy évvel később, a 70. évfordulón tartják, mert egyre kevesebb a túlélő – mondta a kezdeményező Jonny Daniels, a Mélységből alapítvány vezetője.
Az izraeli delegációt a Knesszet elnöke, Juli Edelstein vezeti, tagja lesz több miniszter, de elutaznak Lengyelországba katonai vezetők, társadalmi szervezetek, ifjúsági csoportok küldöttségei is. A képviselőket túlélők kísérik majd a világ legnagyobb zsidó temetőjébe. A lengyel sajtó úgy tudja, hogy más országok parlamenti képviselői is jelezték, részt vesznek az emléknapon - számolt be a Népszabadság online kiadása.
Auschwitz-Birkenauban a becslések szerint 1,1 millió ember, nagyrészt különböző országokból deportált zsidó pusztult el 1940 és 1945 között. A náci Németország által létrehozott legnagyobb haláltábor magyar áldozatainak száma több százezerre tehető, őket 1944. május 15. és 1944. július 9. között deportálták Magyarországról. Ott gyilkolták meg a lengyel politikai és szellemi elit 85 ezer nem zsidó képviselőjét, 20 ezer romát, 15 ezer szovjet hadifoglyot és 12 ezer különböző országokból származó nem zsidó foglyot is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.