Kitűnő állapotban került elő a római kori sasszobor
2013. november 6. 08:13
Az eddig ismert legszebb, Nagy-Britannia területén előkerült római kori műalkotásnak tartják azt az 1800 éves sasszobrot, amelyet néhány hete találtak meg brit régészek Londonban.
Korábban
Az ókori leletet a londoni City Minories nevű utcájában, a Tower mellett, egy épülő 16 emeletes hotel helyszínén találták meg. A mészkőből kifaragott sas 65 centiméter magas, jobb szárnyából egy apró darab hiányzik, de a többi rész teljesen ép. A régészeknek sikerült egy mauzóleum alapjait is feltárniuk, a feltételezések szerint a sas valaha egy római kori londoni előkelő – egy magas rangú tisztviselő vagy egy kereskedő – síremlékét díszíthette. A mauzóleum a városfalon kívül, a városból kivezető út mentén állhatott.
A szakértők szerint a szobor fő motívuma, a kígyóba harapó sas a Jónak a Gonosz felett aratott győzelmét testesíti meg. A római mitológiában a sas a Marsszal és Quirinusszal együtt az ősi istenhármasságot alkotó istenség, Jupiter (Iuppiter) szimbóluma volt, és erről a madárról gondolták azt, hogy az elhunyt római császárok lelkét a mennyországba viszi.
A szobor fantasztikusan kimunkált, az eddigi legszebb ókori szobor, amit a római kori Britannia területén valaha találtak – állítják a régészek, hozzátéve, a lelet egyben azt is demonstrálja, hogy az elhunyt hazájától ennyire távol is hű maradt a rómaiak szokásához és hitvilágához. A szobrot a több hónaposra tervezett leletmentő ásatás legvégén találták meg, a tervek szerint a Museum of London fogja kiállítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap