10 tény Darwinról
2014. február 17. 08:51
Korábban
1. Darwin egy napon született Abraham Lincolnnal.
2. A családi hagyományokat követve orvosi tanulmányokat folytatott. Egy évet töltött Nagy-Britannia legjobb orvosi egyetemén, a University of Edinburgh Medical Schoolon, de miután nem bírta nézni az akkor még érzéstelenítés nélkül folyó műtéteket és unta az előadásokat, otthagyta az iskolát.
3. Darwin Cambridge-en teológiai stúdiumokat végzett. A természettudós nem tartotta magát ateistának, inkább az agnoszticizmus híve volt, hite a világkörüli útja során látott rabszolgák láttán és három gyermekének halála után ingott meg.
4. 1836-ban fejezte be ötéves világkörüli útját a HMS Beagle nevű vitorlás fedélzetén, de a radikális elméletének várható általános és egyházi fogadtatása miatt csak 1858-ban ismertette téziseit Alfred Russel Wallace brit naturalistával együtt, aki Darwintól függetlenül állt elő a természetes szelekció elméletével. Darwin a következő évben jelentette meg A fajok eredete című munkáját.
5.Nagy árat fizetett felfedező útjáért, amelynek három igen súlyos betegséget is "köszönhet". A ciklikus hányás-szindróma elhúzódó erős hányingergel, hányással és gyengeséggel, kimerültséggel járt. A második a Trypanosoma cruzi nevű élősködő okozta Chagas-kór, amely a szív ingerületvezető rendszerét károsítja, s ennek eredményeként kaotikus ritmuszavar alakul ki, de megfertőződhetett a fekélybetegséget okozó Heliobacter pylorival is.
6. 1838-ban pro és kontra listát állított fel a házasságról: az "intézményt" támogató oldalra például a "gyerek" és az "állandó társ, aki mégiscsak jobb egy kutyánál" gondolatok kerültek, míg a "nem"-re a "klubokban okos emberekkel beszélgetni" és az "időveszteség". Darwin végül 30 éves korában unokatestvérét, Emma Wedgwoodot vette el.
7. Nemcsak vizsgálta, meg is ette az egzotikus állatokat, a Cambridge-en Gourmet Club néven társaságot is alapított a bizarr táplálkozási szokást népszerűsítendő. Darwin olykor sólymot és bölömbikát fogyasztott, de a macskabagollyal már meggyűlt a baja, a Beagle-n pedig tatut, struccot és pumát falatozott.
8. A természetes kiválasztódásra alkalmazott 'survival of the fittest' (az erősebb éli túl) kifejezés nem Darwintól származik, Herbert Spencer brit filozófus írta le először A biológia alapelvei (1864) című értekezésében.
9. 1882. április 19-én bekövetkezett halálakor családtagjai abban a faluban akarták eltemetni, ahol életének utolsó 40 évét töltötte, de Darwin barátai és tudóstársai lobbizni kezdtek azért, hogy a Westminster-apátságban helyezzék végső nyugalomra. Darwint végül John Herschel és Isaac Newton mellé temették.
10. Darwin a HMS Beagle-lel 2000-ben került az angol 10 fontosra, de a Bank of England tavaly bejelentette, hogy - valószínűleg 2017-ben - Jane Austen portréja váltja fel a neves természettudóst.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap