Harangjáték volt a Stonehenge?
2014. március 5. 13:04
Egyedi, sokszínű hangzásviláguk miatt vonszolhatták a távoli Délnyugat-Walesből a Stonehenge hatalmas kékköveit a prehistorikus körépítmény létrehozói 4300 évvel ezelőtt - állítják kutatók a helyszínen végzett kísérleteik nyomán.
Az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 kilométerre északra található monumentális őskori építményt három szakaszban építették i.e. 3000 és i.e. 1600 között. Egy közelmúltbeli vizsgálat eredményei azt sugallják, hogy a körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló építmény területe előkelő családok hatalmas temetkezési helyeként szolgálhatott nagyjából i.e. 3000-től kezdődően. A régészek több tucat személy elhamvasztott csontjaira bukkantak és megállapították, hogy a földi maradványok egy részének helyét eredetileg lazurit jelezte.
Stonehenge I-et körülbelül fél évezredig használták, azután elhagyták. A második szakaszban emelt, ma is álló építmény eredeti rendeltetési céljára vonatkozó elméletek közt szerepel, hogy a rejtélyes őskori kőtömbök egykor druida szentélyként szolgáltak, vagy obszervatóriumként használták csillagászati tanulmányokhoz, illetve gyógyító helyként építették Britannia korai lakói, akik hordákban járták a vidéket. A Stonehenge-et a harmadik szakaszban tovább bővítették.
Kutatók szerint a prehistorikus építményt alkotó néhány kékkő (bluestone) különleges minősége adhat magyarázatot arra, hogy a Stonehenge építőinek miért a több száz kilométerre levő Pembrokeshire-ből (Wales) kellett hozniuk a köveket, miközben a közelben rengeteg építőelem állt rendelkezésükre. Az "archeo-akusztikával" foglalkozó Paul Devereux (Landscape and Perception Project) a BBC-nek adott magyarázatot a rejtélyre. "Nagyon különlegeseknek kellett lenniük a köveknek - mi másért hozták volna Walesből egészen a Stonehenge-ig őket? Egészen mostanáig a zenei faktort nem vették figyelembe".
A londoni Royal College of Art kutatói arra tettek kísérletet, hogy megvizsgálják, mit érzékelhettek a "vaskori szemek és fülek" évezredekkel ezelőtt. A kutatócsapat elment a Wales délnyugati pontján található Carn Menynbe - ez volt ugyanis az a hely, ahonnan i.e. 2300-ban a köveket kibányászták és elszállították a körépítmény majdani területére. Apró kőkalapácsokkal több ezer követ kongattak meg, amelyek érces hangokat adtak: harangét, gongét és dobét. "Számos hang különböztethető meg, és egy dallamot is le lehet játszani" - mondta el Devereux.
A több száz wiltshire-i ásatáson résztvevő régészprofesszor, Tim Darvill (Bournemouth Egyetem) kifejtette, hogy a kövek szerepe akkoriban valószínűleg más volt, mint ma. "Természetesen nem tudjuk, hogy tényleg azért hozták ide, mert zengtek, mindenesetre a 'zenélő kövek' számos kultúra meghatározó elemei voltak. Egyfajta prehistorikus harangjátéknak tekinthetők, s ha megkongatjuk a köveket, lehet hallani ezeket a dallamokat. A prehistorikus hangkörnyezet pedig az a terület, amelynek kutatása épphogy elkezdődött" - fogalmazott Darvill.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap