Meghalt a 2. világháború legendás matróza
2014. március 17. 11:08
86 éves korában elhunyt Glenn McDuffie, az az egykori amerikai tengerész, aki a második világháború végén készült ikonikus fotón éppen egy ápolónőt csókol meg a New York-i Times Square-en.
Korábban
A fotó 1945. augusztus 14-én, a Japán feletti győzelem napján (V-J Day) készült. (Az Egyesült Államokban a hivatalos ünnepség nem ekkor, hanem a japán kapituláció napján, szeptember 21-én volt.) A kép egy héttel később a Life magazinban jelent meg, ahol 12 oldalon keresztül, fényképek segítségével mutatták be a győzelmet.
Az örömittas matróz a téren lévő hölgyek nagy részét megpróbálta megcsókolni, s az Alfred Eisenstaedt fényképén látható nővér a kattintás után megpofozta a békétől megrészegedő tengerészt. "Láttam egy rohanó tengerészt, aki az útjába eső összes nőt megcsókolta: nagymamát, vékonyat, teltebbet, nem számított, kit" - emlékezett vissza a művész. A legendássá váló csókot azóta szoborba öntötték a floridai Sarasotában és természetesen a Times Square-en is.
Glenn McDuffie 1927-ben született az észak-karolinai Kannapolisban. A második világháborúban lövészként szolgált a haditengerészetnél, majd baseballozott, később pedig a postánál helyezkedett el. Háromszor nősült, előbb Houstonban, majd Dallasban élt; 86 éves korában, dallasi otthonában érte utol a halál. Állítását, miszerint ő látható a New York-i Times Square-en lencsevégre kapott jeleneten, 2007-ben egy törvényszéki szakértő is megerősítette a férfi arcberendezése alapján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap