"Én mindig is tökfilkó voltam"
2014. március 28. 10:18 MTI
Száz éve, 1914. március 28-án született Brnóban Bohumil Hrabal, az egyik legismertebb és legnépszerűbb cseh író, aki így vallott magáról: "...már gyerekkorom óta csodálattal töltött el a valóság, amit nem én teremtettem, ami korábban keletkezett, mint én, aki csak arra vágytam, hogy tükrözzem ezt a valóságot, mert még a legszörnyűbb eseményekben is annyi szépséget láttam. Én mindig is tökfilkó voltam, aki csörgővel sétál a napfényben, és a látszólagos bohócsipka ma is a fejemen van".
Hrabal házasságon kívül született, hároméves koráig a nagyszülők nevelték. Anyja, miután férjhez ment Francin Hrabalhoz, magához vette gyermekét, a család 1920-ban Nymburkban telepedett le, ahol Francin a helyi sörgyár igazgatója lett. Az író ekkori életét, környezetét a Sörgyári capriccio című írásában mutatta be, a műből Jirí Menzel rendezett nagysikerű filmet.
Hrabal iskoláit Nymburkban végezte, nem túl sikeresen, tanulmányi hiányosságait stiklikkel pótolta, jó mulatságot nyújtva társainak. Tízéves korában szüleihez költözött apja bátyja, az apró termetű, ám annál nagyobb hangú Pepin bácsi, akinek történetei Hrabal írásművészetének alapját képezték. Ő volt az író szellemi atyja, múzsája, igazi nevelője.
A nehezen letett érettségit követően Hrabal a prágai Károly Egyetem jogi karára iratkozott be, ám a jognál jobban érdekelte a filozófia, a zene, a képzőművészet és az irodalom. Erre az időre tehetők első írói próbálkozásai, a szürrealisták hatását mutató versei, amelyekből néhányat a nymburki Polgári lap is közölt.
Az ország 1939-es német megszállásakor bezárták az egyetemet, és Hrabal vasutas lett: volt írnok, pályamunkás, forgalmista. Erről a korszakról szól a Szigorúan ellenőrzött vonatok című műve, amelyből szintén Menzel rendezett Oscar-díjat nyert filmet.
A háború után lediplomázott, ám jogászként soha nem dolgozott. 1946 és 1963 között volt biztosítási ügynök, kereskedelmi utazó, eladó, kohómunkás, egy hulladékbegyűjtő bálázója, színházi díszletező. 1956-ban megnősült, feleségével Prága Liben negyedében, a Gát utcában ("az Örökkévalóság gátján") laktak igen szerény körülmények között. Itt zajlottak a Hrabal műveiben oly sokszor megírt "házimurik", amelyeken sok művész vitatkozott a jó sör és a disznósült mellett életről és művészetről.
1963-tól csak az írásnak élt, ekkor jelent meg első könyve, a Gyöngy a mélyben, amely óriási sikert aratott. Az utána kiadott műveket is gyorsan elkapkodták, írójuk hamar népszerű lett. Az 1968-as prágai tavasz leverése után Hrabal hallgatásra kényszerült, művei csak szamizdatban vagy külföldön jelenhettek meg, így az Őfelsége pincére voltam című regénye is, amelyből újfent Menzel rendezett később filmet.
A hetvenes évek némi enyhülést hoztak az író számára, megszületett a szülei és Pepin bácsi történetét elmesélő trilógiája (Capriccio, Díszgyász, Harlekin milliói), majd egy évtizeddel később feleségéről, barátairól és legfőképp magáról készült trilógiája (Házimurik, Vita Nuova, Foghíjak). Közben sokat utazott, Kelet-Európától kezdve Amerikáig szinte az egész világot bejárta. Igazán elemében azonban Prágában, majd Kerskóban, a kicsiny üdülőfaluban volt felesége és macskái társaságában. Továbbra is rendszeresen járta a kocsmákat, törzshelyén, a prágai Arany Tigrisben fogadta a világ minden tájáról érkező rajongóit.
A politikai fordulat után, 1991-ben megkezdték összegyűjtött műveinek kiadását, 1993-ban megkapta a rangos cseh irodalmi kitüntetést, a Jaroslav Seifert-díjat, az ezzel járó összeg felét a boszniai nélkülözőknek utalta. Az idős író azonban egyre jobban megfáradt, egészsége megromlott, köszvénye egyre súlyosbodott. Így került a prágai bulovkai kórházba, amelynek ablakából 1997. február 3-án galambetetés közben kilépett az örökkévalóságba.
Hrabal legfőbb erőssége írásainak nyelve, és hősei, "az önvilágámítók", a sokat beszélő, látszólag lehetetlen figurák, ám különös képzelőerejük a gyakran visszataszító valóságot varázslatos szépségű művészi alkotássá formálja át. Nevét Budapesten - stílszerűen - söröző viseli, születésének századik évfordulóján számos fővárosi program idézi fel a legnagyobb "önvilágámító" alakját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap