Szétlopkodják Auschwitzot
2014. május 7. 18:38
Egyre több kárt okoznak a turisták Auschwitzban: sokan összefirkálják a priccseket és "szuvenírként" magukkal viszik az egykori megsemmisítő tábor egy-egy darabját.
Korábban
Auschwitz-Birkenauban a becslések szerint 1,1 millió ember, nagyrészt különböző országokból deportált zsidó pusztult el 1940 és 1945 között. A náci Németország által létrehozott legnagyobb haláltábor magyar áldozatainak száma több százezerre tehető, őket 1944. május 15. és 1944. július 9. között deportálták Magyarországról. Ott gyilkolták meg a lengyel politikai és szellemi elit 85 ezer nem zsidó képviselőjét, 20 ezer romát, 15 ezer szovjet hadifoglyot és 12 ezer különböző országokból származó nem zsidó foglyot is.
A volt haláltábor területén 1947-ben létrehozott állami múzeumot évente milliók látogatják, amivel az intézmény vezetése szemmel láthatóan nem nagyon tud mit kezdeni. Néhány turista összefirkálta a priccseket és a falakat, a legtöbben a szokásos "itt jártam" feliratot vésték fel, mások pedig a szögesdrótkerítésből vagy a vasúti sínből törtek le egy-egy darabot "szuvenír" gyanánt. A múzeumi dolgozóktól származó értesüléseket "sokkoló"-nak és "barbarizmus"-nak nevezte az egyik vezető lengyel történész, Antoni Dudek, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet munkatársa.
"Nem kizárólag diákok az elkövetők, a tanárok és a külföldi turisták is elvisznek ezt-azt" - nyilatkozta Piotr Cywinski múzeumigazgató a brit The Daily Telegraph napilapnak, hozzátéve, hogy az emlékhely területe hatalmas, 200 hektár, ahol 150 épület van, így még a múzeumi dolgozók legnagyobb erőfeszítése ellenére is lehetetlen az egész tábort ellenőrizni és felszámolni a vandalizmust.
A legismertebb eset még 2009-ben történt, amikor öt, 25 és 39 év közötti férfi leszerelte és ellopta az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) vasból készült feliratot, amit később szavakra vágva, három részben találtak meg. Legutóbb felmerült az is, hogy térfigyelő kamerákat szerelnek az auschwitzi múzeum területére a vandalizmus megfékezése érdekében, ám az ötletet egyelőre elvetették, mondván, az "csorbítaná az emlékhely hitelességét".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap