Ferenc József, Titánia lovagja
2014. május 22. 16:26
A költői vénával is megáldott Erzsébet királyné verseiben Titániának nevezte magát, Shakespeare Szentivánéji álom című darabjának tündérkirálynője után. A Gödöllői Királyi Kastély 2008-tól Titánia lovagjai címmel kiállítás-sorozat keretében mutatja be a hozzá közelálló férfiakat − idén a férjet, Ferenc József osztrák császárt és magyar királyt.
Korábban
A harmadik lovag
A Gödöllői Királyi Kastély elsőként a Sisire leginkább hasonlító, szellemi örökségét továbbvivő fiának állított emléket, aki reménytelenül vágyott anyja aggódó figyelmére és elismerésére, amit csak tragikus halála után kapott meg. A Rudolf – a reményvesztett imádó című tárlat 2008-ban nyílt meg, a trónörökös születésének 150. évfordulója alkalmából.
2009-ben a második „lovag”, A lángoló zseni – gróf Andrássy Gyula került sorra. Andrássy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ezredese, diplomata és világfi, aki Deák mellett az osztrák-magyar kiegyezés létrehozója, a 19. század egyik legjelentősebb magyar politikusa volt. Erzsébet igaz barátja lévén, azon kevesek egyike volt, akinek tanácsait a királyné meghallgatta, és sok esetben meg is fogadta.
A harmadik „lovag” 2014-ben a férj, Ferenc József osztrák császár és magyar király lesz. A Kastély ezzel a kiállítással kapcsolódik az idei központi centenáriumi évhez, illetve Gödöllő városa által „A Régi Ház, 1914-2014. Kezdet és vég” címmel meghirdetett idei tematikus évhez. A tárlaton központi elemként azt a folyamatot kívánják bemutatni, miként változott a magyarok Ferenc József-képe, a császár/király személyének megítélése a hosszú uralkodása folyamán.
Egész élete és hosszú uralkodása szempontjából rendkívül meghatározó volt Ferenc József neveltetése. Ifjúságára döntő hatással volt anyjával, Zsófia főhercegnővel való igen szoros kapcsolata. Az anyja által választott tanárok, példaképül szolgáló személyek (elsősorban katonák) egész későbbi életére hatást gyakoroltak. A tizenhárom éves főherceg 1843 szeptemberében járt először Magyarországon. Első benyomásai között a tájra, a természeti környezetre vonatkozó megállapításai vannak többségben − legalábbis fennmaradt naplója tanúsága szerint. Ezt az életszakaszt mutatja be a Rudolf-szárny első terme.
Neveltetése miatt Ferenc József az 1848/49-es magyar szabadságharcban a rebellis nemzet uralkodójával szembeni lázadását látta. 1848. december 2-án, alig 18 évesen került a Habsburg Birodalom trónjára, saját ítélete még nagyrészt a környezetének – leginkább édesanyjának – értékrendjét tükrözte. Mindezt a következő kiállítóterem az uralkodó és alattvalói világának szembeállításával érzékelteti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap