Megtalálhatták az egyik viking király csontvázát
2014. június 2. 12:57
Feltételezhetően egy 10. századi viking uralkodó csontjait találták meg skót szakemberek.
Korábban
A csontvázra Skóciában, Auldhame-ban (East Lothian) bukkantak még 2005-ben. A csontok egy fiatal felnőtt férfihez tartoznak, akit gazdag sírmelléklettel temettek el. A kutatók szerint a maradványok II. Olaf Guthfrithson dublini királyé (934-941) vagy kíséretének egyik tagjáé lehetnek, erre utal az az öv is, amelyhez hasonlót a viking kori Írországban viseltek.
Az Olaf királynak tulajdonított állkapocscsont
Az Uí Ímar-dinasztia sarja, II. Olaf apját, Gofraidot követve került 934-ben Dublin trónjára riválisai legyőzése után. Felesége II. Konstantin skót király lánya volt. 937-ben Angliában részt vett I. Eógan oldalán az Athelstan wessexi király ellen vívott brunanburhi csatában. Ezután visszatért Írországba, és valószínűleg nagyon rövid ideig együtt (939-941) uralkodott III. Olaf Sihtricsonnal Northumbriában. Feltehetőleg ő volt az Írországi Olaf, akit Athelstan halála után a northumbriaiak visszahívtak Angliába, de a meghívásnak mindkét Olaf eleget tett. 941-ben Dunbar mellett, Tyninghamban meggyilkolták.
Alex Woolf, a St Andrews Egyetem munkatársa elismerte, hogy a bizonyítékok nem állnak túl erős lábakon. "Bár nincs mód arra, hogy azonosítsuk az Auldhame-ban eltemetett férfit, a temetkezés kora és a sírmelléklet is azt valószínűsíti, hogy a sírhely a támadással hozható összefüggésbe" - szögezte le a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.