10 tény a kerékpározás kultúrtörténetéből
2014. június 11. 10:05
Korábban
1. A kerékpár ősét, a faszerkezetű, vasalt kerekű, pedál nélküli, a földet taposva hajtott futógépet a német Karl Drais báró találta fel 1817-ben.
2. A Nyugat-Európa mellett Amerikában is elterjedő futógép használatát néhány városban annyira veszélyesnek ítélték meg, hogy betiltották használatát.
3. Egyes források szerint Kirkpatrick Macmillan skót kovács volt az első, aki 1839-ben pedált is szerelt járművére, ám a feltételezést nem támasztják alá megdönthetetlen bizonyítékok.
4. A történelem első dokumentált biciklis balesete 1842-ben történt. A gyalogost elütő „úriembert” – aki bizonyos források szerint maga Macmillan volt – öt schillingre büntették.
5. 1885-ben John Kemp Starley találta fel az első modern kerékpárt, a lánccal és fogaskerékkel felszerelt, hátsókerék meghajtású, hasonló méretű kerekekkel rendelkező ún. biztonságos biciklit.
6. A világ első kerékpáros versenyét 1868-ban rendezték. A győztes James Moore-nak III. Napóleon adta át az aranyérmet.
7. A kerékpárversenyek 1896 óta minden nyári olimpia programjában szerepeltek. Az 1984-es Los Angeles-i játékok óta a hölgyek számára is rendeznek kerékpáros futamokat.
8. Az 1860-as években Pierre Michaux és Pierre Lallament a pedált az erőátviteli okokból megnagyobbított első kerékhez illesztették. A fából készült, fémkerekű velocipéd a csontrázó becenevet kapta. A csontrázók többségét az első világháborúban fémhulladékként hasznosították.
9. A nagyobb sebesség elérése érdekében egyre nagyobb első kerékkel szerelték fel a velocipédet, amelyet Angliában utólag penny-farthingnak neveztek el. A penny a nagyobb első kereket jelölte, míg a kisebb méretű negyedpennyst jelölő farthing a hátsót.
10. A kerékpárok a 19. század végén a háborúkban is megjelentek. A leghosszabb ideig, 1891-től 2003-ig a svájci kerékpárezred állt fenn.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.