Ókori kocsisírt tártak fel az Ardennekben
2014. július 4. 13:13
Az észak-franciaországi Warcq városában régészek egy ritka, az időszámításunk előtti 1. századra datált kocsis temetkezésre bukkantak egy épülő autópálya nyomvonalán.
A sírban feltehetően a Remi (gall) törzs egyik arisztokratája aludta örök álmát. A belga (latinul Belgae) törzsbe tartozó Remi törzs tagjai Gallia Belgicában éltek, akik az előkelőket sírgödörbe, lovas kocsijaik tetejére temették - ilyen temetkezésekből eddig több százat találtak a korszakból Franciaországnak ezen a részén.
A warcq-i lelőhelyen feltárt kocsisír azonban több szempontból is egyedülálló a maga nemében. A sír területe 5 négyzetméter, így sokkal nagyobb az eddig ismert kocsis temetkezéseknél, ráadásul teljesen ép, a mocsaras agyagtalaj kiválóan megőrizte a kocsi favázát. Ritka a kora is, a legtöbb Remi kocsisír ugyanis eddig az i.e. 5-4. századból került elő.
A kutatók egyelőre nem tudták megmondani, hogy a kocsival férfit vagy nőt temettek-e el. Inkább az előbbi valószínű: törzsfőnök vagy katonai vezető lehetett az illető, ám hozzá kell tenni, hogy korábban több olyan kocsisírt találtak Észak-Franciaországban, ahol női csontok kerültek elő. Az elhunyt nemét antropológus szakértők próbálják megállapítani a koponyából és a medencecsontból, amennyiben a csontok állapota ezt lehetővé teszi.
A szekér díszítései (aranylemezek, üvegpaszta berakás, bronzelemek) arról árulkodnak, hogy a jármű nem volt mindennapi használatban, csupán temetkezési célokat szolgált. Az előkelő mellé négy, alig 130 centiméter marmagasságú lovat temettek, ami szintén szokatlan jelenség a korból, hiszen jellemzően két lovat volt szokás az elhunyt mellé helyezni. A kocsisírban egy ötödik állat - valószínűleg disznó - maradványai is előkerültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap