Pozsgay: a piknikkel a németek "egyesültnek érezhették magukat"
2014. augusztus 18. 17:04 MTI
A páneurópai piknik volt az a pillanat, amelytől "a németek szabadnak és egyesültnek érezhették magukat" - mondta az esemény negyedszázados évfordulója alkalmából rendezett konferencia kerekasztal-beszélgetésén Pozsgay Imre egykori államminiszter, hétfőn.
Korábban
Mint mondta, az esemény előkészítése idején, egy telefonbeszélgetés során vetette fel Habsburg Ottónak, hogy ha a Magyarországon tartozó keletnémet menekültek, "ha arra járnak, véletlenül, kitalálhatnának az országból", amire a páneurópai mozgalom az ötletet elfogadó vezetője azt javasolta: annak érdekében, hogy az esemény ne terhelje meg a két állam kapcsolatát, egyikük se vegyen részt a pikniken.
Pozsgay Imre arról beszélt: amikor 1988-ban bejelentette a vasfüggöny, azaz a műszaki zár lebontását, jelezte, "nem a mi dolgunk, hogy más országok polgáraira vigyázzunk". Ez Berlin hivatalos köreiben komoly felháborodást váltott ki, s ezért fogadta örömmel nem sokkal később, hogy a Szovjetunió "magára zárta az ajtót" ebben a tekintetben.
A pikniken történtek "lezárták az NDK-val való tárgyalás lehetőségét", mondta, utalva a keletnémet kormány "látszólag gáláns" javaslatára, amely szerint Magyarországról visszatérő polgárai továbbutazhatnak Nyugatra, de tudomása szerint ezzel a lehetőséggel senki nem kívánt élni. Pozsgay Imre szerint az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország átengedésével a Szovjetuniónak "nyakába varrták azt a térséget, amely aztán felbomlasztotta".
Ő a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján abban bízott, hogy "alakul majd Magyarországon is egy hiteles, demokratikus szellemű baloldali párt", ehelyett "a nómenklatúra menedékháza született meg", amelyet az 1990-es küldöttnévsor alapján "'80-ban is összehívhatott volna Kádár János".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05