10 tény a Gázai övezetről
2014. augusztus 26. 18:05
Korábban
1. A Gázai övezet a Földközi-tenger délkeleti részén található, délnyugat felől Egyiptommal, délkelet és északkelet felől pedig Izraellel határos. Az övezet a Palesztin Hatóság fennhatósága alá tartozik, 2007 óta a radikális palesztin szervezet, a Hamász irányítja.
2. A Detroit méretű, 360 négyzetkilométeren elterülő övezetben 1,8 millióan élnek. 5046/km²-es népsűrűségével a Gázai övezet a Föld egyik legsűrűbben lakott területe.
3. A már a bronzkor óta lakott Gázát a Biblia is említi: a Bírák könyvében szereplő történet meséli el, hogyan támadták meg és börtönözték be a filiszteusok Gáza városában a rendkívüli testi erejéről ismert Sámsont.
4. Nagy Sándor az egyiptomi hadjárata idején (i. e. 332-331) öt hónapig ostromolta Gázát, mire eunuch-hadvezérének sikerült elfoglalnia a stratégiai fontosságú területet. Az elnéptelenedett városba ezt követően beduinokat költöztettek.
5. Gázába a római uralom több évszázadokon át tartó prosperitást hozott. Hadrianus császár (117-138) is felkereste a várost, ahol személyesen nyitott meg egy birkózásból, ökölvívásból és szónoki versenyből álló viadalt az új gázai stadionban.
6. Az iszlám már jóval az arab hódítás előtt megjelent Gázában, a város ugyanis a bizánci uralom vége előtt befolyásos mekkai kereskedők gyülekezőhelye volt. Maga Mohamed próféta többször is felkereste a települést.
7. Az 1348-as fekete halál Gáza lakosságának nagy részét kiirtotta. Négy évvel később újabb csapás érte a területet, amikor egy - Palesztina déli részén felettébb ritka - áradás döntötte romba az addig virágzó várost.
8. Mire az Oszmán Birodalom a 16. században elfoglalta a területet, Gáza már csak egy kis falu volt. Az oszmán uralom a törökök első világháborús vereségéig tartott.
9. Az olaszországi San Renóban tartott 1920-as konferencián megszilárdított népszövetségi mandátumrendszer a közel-keleti államokat úgynevezett mandátumterületekre osztotta: Gáza a palesztin mandátumterület részeként Nagy-Britannia uralma alá került.
10. Az övezetet 1948-1967 között Egyiptom irányította. Az 1967-es hatnapos háborút követően azonban izraeli fennhatóság alá került, egészen a 2005-ös kivonulásig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap