10 érdekesség a repülés történetéből
2014. november 5. 09:27
1. A történelem során elsőként feltételezhetően a kínaiak emelkedtek a levegőbe, amikor az i.e. 4. században nagyméretű sárkányaik alá erősített kosárból próbálták kilesni az ellenséget.
2. A repülés atyjának sokan Leonardo da Vincit tekintik. A madarak röptéről írt munkájában számos repülőszerkezet vázlatát rajzolta meg, amelyek közül néhány valóban alkalmas lett volna repülésre.
3. A Montgolfier-fivérek 1783. szeptember 19-én XVI. Lajos szeme láttára engedték útjára az első olyan hőlégballont, amelyben élőlények – egy kacsa, egy juh és egy kakas – utaztak.
4. Az első ejtőernyős ugrást 1797. október 22-én a francia forradalmi hadsereg korábbi tisztje, André-Jacques Garnerin hajtotta végre a párizsi Parc Monceau-ban.
5. Az első, Henri Giffard által épített, gőzgéppel hajtott léghajó 1852-ben szállt fel. A léghajózás aranykorának a Hindenburg 1937-as katasztrófája vetett véget.
6. Az első ember által irányított motoros repülőgép 1903. december 17-én szállt fel az észak-karolinai Kitty Hawk közelében. A fiatalabb Wright-testvér, Orville 12 másodperc alatt 37 métert tett meg a levegőben.
7. A világon elsőként Thomas Selfridge, az amerikai hadsereg főhadnagya vesztette életét repülőgép-balesetben 1908. szeptember 17-én. A gépet vezető Orville Wright túlélte a zuhanást.
8. A világ első légiutas-kísérője, Heinrich Kubis 1912-től, az első stewardess, Ellen Church pedig 1930-tól szolgálta ki az utasokat.
9. Raymond Orteig hoteltulajdonos 1919-ben 25 ezer dollárt ajánlott fel annak, aki repülőgépen leszállás nélkül eljut New Yorkból Párizsba. Ez elsőként a 25 éves Charles Lindberghnek sikerült 1927. május 21-én.
10. A női pilóták közül elsőként Amelia Earhart repülte át egyedül az Atlanti-óceánt 1932-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap