Padlófűtéses római kori házat tártak fel Törökországban
2014. november 28. 15:47 MTI
Padlófűtéses római-kori házat tártak fel Törökország déli részén, az ókori Piszidia városában. A ház nemcsak padlófűtéssel, hanem folyóvízzel és szennyvízelvezető rendszerrel is rendelkezett.
Korábban
A kétemeletes házban volt szauna és fürdő is, a padlót pedig kályha segítségével fűtötték - mondta el Mehmet Özhanli, a feltárás vezetője.
A kétezer négyzetméteres házat tavaly fedezték fel a Piszidia városában folyó feltárások alkalmával. A település a korai kereszténység egyik fontos központja volt. A régészek szerint az épületet i.e. 25-ben emelték, és tipikus anatóliai háznak tűnik - olvasható a Hürriyet török napilap angol nyelvű honlapján.
Özhanli szerint a városban való elhelyezkedése alapján a ház eredetileg egy gazdag vagy előkelő származású római tulajdona lehetett, és egészen a 11. századig használták. "Nincs több konkrét információnk, de tudjuk, hogy az épület több különböző civilizációból származó lakónak is otthont adott az évszázadok alatt" - mondta a régész.
A nyomok alapján úgy tűnik, hogy a házat egyszer felégették. A régészek a leégett réteg maradványai alatt keresztény témájú márványra festett képeket találtak, ami arra utalhat, hogy a házat leginkább a 4. században használták. Özhanli szerint a legvalószínűbb, hogy a házat a 8. századi arab betörések egyike alatt gyújthatták fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap