A viking kovácsmestert szerszámaival együtt temették el
2015. január 19. 14:34 MTI
Szerszámaival együtt helyeztek végső nyugalomra ezer éve egy viking kovácsmestert, aki a gazdag leletanyag tanúsága szerint nagy tekintélynek örvendett közösségében.
Korábban
A többrétegű temetkezést Norvégia nyugati partvidékén, Sogndalsdalenben fedezték fel. A sírban legfelül a legalapvetőbb kovácsszerszámokat, a kalapácsot és a fogót találták meg, valamivel mélyebbről egy fejsze, egy kard, valamint többféle mezőgazdasági eszköz került elő, az alattuk lévő rétegből a mester személyes használati tárgyait - borotvát, ollót, csipeszt, serpenyőt és salakkotrót - emelték ki a régészek. Összesen hatvan tárgyi emlék került napvilágra - olvasható a ScienceNordic című hírportálon.
A sír legalján fedezték fel a régészek a kovácsmester hamvait, emellett további személyes tárgyait is megtalálták - az elhunyt ruházatát díszítő gyöngyök, valamint egy csontból faragott fésű került napvilágra. Asle Bruen Olsen, a Bergeni Egyetem régésze szerint az elmúlt évek egyik leggazdagabb norvégiai leletegyüttesét tárták fel. A sírba elhelyezett sokféle tárggyal, amelyek többségét az elhunyt készíthette, a közösség a kovácsmester kiváltságos társadalmi helyzetét, magas szakmai tudását kívánta érzékeltetni - vélekedett Asle Bruen Olsen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap