Római kori a Calabriánál talált bronz oroszlánfej
2015. február 18. 17:23 MTI
Az olasz régészeknek sikerült megállapítani annak a félméteres oroszlánfejnek a korát, amelyet 2012 augusztusában a dél-itáliai Calabriában, a tengerben találtak, abban a térségben, ahol negyven évvel korábban a riacei bronzszobrok kerültek elő. A szakemberek szerint eredeti római kori alkotás a dombormű.
Korábban
Az ötven centiméter magas, tizenöt kilogramm súlyú bronzdarab egy oroszlánfejet ábrázol. Alkotója csak az állat fejét készítette el, mivel az oroszlánfej egy négyszögletes "panel" közepéből domborodik ki és a feltételezések szerint díszként volt rögzítve. A panel négy sarkában még a rögzítéshez szükséges szöglyukak is láthatók.
A minden részletében művészien kidolgozott leletet búvárok fedezték fel két és fél évvel ezelőtt a calabriai Africo és Bianco közötti tengerszakaszon, nem messze attól a helytől, ahol 1972-ben szintén egy búvár megtalálta az i. e. 5. századi riacei bronzszobrokat. A két méter magas bronzalkotások két istent vagy sportolót ábrázolnak. A calabriai egyetemen végzett vizsgálatok eredményeit az oroszlánfej koráról most hozták nyilvánosságra. Az adatok szerint a kezdeti feltételezésekkel szemben a bronz dombormű nem ókori darabot másoló reneszánsz alkotás, hanem eredeti római kori.
Azt még nem sikerült kideríteni, hogy pontosan melyik században és az ókori világ melyik részén készítették - nyilatkozta Simonetta Bonomi, a calabriai régészeti felügyelőség vezetője. Hozzátette, hogy hasonló oroszlánfej eddig egyedül a Lazio tartományban levő Nemi-tóban talált ókori római hajóról került elő. A hajó ilyen oroszlánfejjel díszített "csempelapokat" szállított. Az olasz csendőrség búváregysége 2012 augusztusában tüzetesen átvizsgálta a tengernek azt a szakaszát, ahonnan az oroszlánfej előkerült, de más leletet vagy az esetleg azt szállító hajót nem találták meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Nyár nélküli évben született Shelley őrült tudósa
- Pilótává válása előtt autók motorját tanulmányozta Steinschneider Lilly
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap