Diktátorok gyermekei II.
2015. április 8. 14:55
A diktátorok élete ma már szinte nyitott könyv: tudjuk, hogy mit ettek, hogy mivel utaztak, kik voltak a feleségeik, kinek szurkoltak, de még a furcsábbnál furcsább hobbijaikkal is tökéletesen tisztában vagyunk. De vajon milyenek voltak gyermekeik? Melyik diktátorgyermek születésnapján énekelt Beyoncé? Hol bujkál a mai napig Milošević fia? Hol tanult valójában az észak-koreai rezsim vezetője? Mi történt Mussolini gyermekeivel a duce halála után?
Korábban
Kadhafi milliárdos gyermekei
A Líbiát 1969-től 2011-es meggyilkolásáig vasmarokkal irányító diktátor, Moammer Kadhafi rövid ideig tartó első házasságából egy fia, a másodikból pedig hat fia és két leánya született. Legidősebb gyermeke, Mohammed az észak-afrikai telekommunikációs vállalatok vezetője, valamint a Líbiai Olimpiai Bizottság elnöke volt, azonban így sem tett szert akkora ismertségre, mint öccse, a nyugati egyetemeken (Tripoli után Bécsben, majd Londonban) tanuló Szajf al-Iszlám. A megnyerő (sokak szerint inkább behízelgő) modorú ifjú előszeretettel nevezte magát reformernek, s tulajdonképpen ő volt az arab ország nyugati körökben is elfogadott „arca”, még a yorki herceg, valamint Tony Blair is jó barátjának nevezte.
Szajf al-Iszlám Kadhafi
Szajf az ország humanitárius nagykövetének tekintette magát, s még egy szervezetet is felállított, amely 2000-ben egy Fülöp-szigeteki iszlamista csoport által elfogott nyugati túszok szabadon engedése érdekében is fellépett - igaz, kiderült, hogy a szélsőségeseket korábban az apja finanszírozta. Az agglegény életet élő, borotvált fejű Szajf háziállatként oroszlánokat tartott, rajongott a tengeri halászatért, s számtalan sólymot nevelt, amelyek segítették vadászatai során. Törzsvendégnek számított London éjszakai klubjaiban, s testvéreivel egyszer állítólag több mint 600 ezer fontot fizettek Mariah Carey-nek, Beyoncénak és Ushernek, hogy fellépjenek születésnapi bulijukon.
Az olajexport miatt dúsgazdag ifjúnak az észak-londoni Hampsteadben egy 10 millió font értékű kastélya volt, 2009-ben pedig a Brit Virgin-szigeteken vásárolt egy méregdrága épületet. A WikiLeaks iratai szerint a Kadhafi-gyerekek rendszeresen részesültek a líbiai nemzeti vagyonból, s általános gyakorlattá vált, hogy az állami bevételeket magánvállalataik megsegítésére fordították.
Al-Szaadi Kadhafi
Öccse, Al-Szaadi a Líbiai Labdarúgó Szövetség elnöke volt, emellett profi labdarúgó, megfordult többek között az olasz első osztályú Perugia, az Udinese és a Sampdoria csapatánál, ám tehetségét sokan kérdőre vonták. Kadhafi negyedik fia, Mutasszim nemzetbiztonsági tanácsadóként dolgozott apja mellett, ám miután 2011-ben a lázadók fogságába került, őt is kivégezték. A diktátor ötödik fia, Hannibal igen heves természetű volt, többször indult ellene eljárás Európában, ami diplomáciai botrányok egész sorát okozta. Egy alkalommal például három olasz rendőrt támadott meg poroltóval, míg máskor részegen, a piros lámpákat teljesen figyelmen kívül hagyva száguldozott Párizs belvárosában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- London lakosságának nem tetszett a legendás gyémánt
- Csak Eleanorként ismerte a menekült kislány az őt örökbe fogadó First Ladyt
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.