Agyondolgozta magát az NDK utolsó kormánya
2015. április 9. 13:48 MTI
Új honlap mutatja be az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) első és utolsó demokratikusan megválasztott kormányát, amely 25 éve kezdődött rövid története során szinte naponta fogadott el új törvényt és elvezette az NDK-t Németország újraegyesítéséig.
Korábban
Az 1990 márciusában tartott demokratikus törvényhozási választás révén felállt Népi Kamara 1990. április 12-én nagy többséggel - 265 igen szavazattal, 108 nem szavazat és 9 tartózkodás mellett - megválasztotta miniszterelnöknek Lothar de Maiziere-t. A konzervatív CDU politikusára ezután jó pár hónapig rendkívüli munkateher nehezedett. "Reggel fél 7-kor jött értem a szolgálati autó és éjjel fél 1 - fél 2 körül dobott ki otthon. Nemigen volt idő gondolkodni azon, hogy hogyan érzem magam a bőrömben, de azt tudom, hogy nagyjából 15 kilót fogytam" - mondta az NDK utolsó miniszterelnöke.
"Én viszont legalább 15 kilót híztam" - tette hozzá Herbert Schirmer kulturális miniszter a kormány munkájáról szóló új honlap berlini bemutatóján a Deutschlandfunk közszolgálati rádió csütörtöki összeállítása szerint. A kormány 173 napig volt hivatalban, ez alatt 759 előterjesztést vitatott meg, és kidolgozott 164 törvényt és 3 államszerződést. Tevékenysége október 2-án ért véget az NDK történetét lezáró állami ünnepséggel. Másnap életbe lépett a német egység helyreállításáról szóló megállapodás, amelynek értelmében az NDK beolvadt az NSZK-ba.
Lothar de Maiziere kormányának munkáját és az átmenet hónapjainak történetét a http://deutsche-einheit-1990.de cím alatt működő oldal mutatja be, egyelőre nagyjából 100 eredeti dokumentum, 200 fényképfelvétel, 50 videó, egy sor interjú és egy időrendi áttekintés révén. A keletnémet diktatúra történetének feldolgozásával foglalkozó állami alapítvány (Bundesstiftung Aufarbeitung) által gondozott anyag folyamatosan bővül majd. A mobil eszközökön is olvasható honlap így áttekintést ad mind a 23 egykori minisztérium tevékenységéről, egyebek között a diktatúrában kisemmizettek kárpótlásáról és a privatizáció elindításáról, a politikai okokból elítéltek rehabilitálásáról, vagy éppen a felszámolt állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyagának kezeléséről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.