Megtalálták az első képet Lenin szerelméről
2015. május 5. 08:44
"A Fekete Föld ősereje", egy forradalmi fáklya, megigéző, csillogó barna szemekkel - Apollinarija Jakubovánál kevesebb rejtélyesebb nő van az orosz történelemben, évtizedek óta izgatja a történészek fantáziáját, hiszen egészen mostanáig egyetlen hiteles kép sem került elő a bolsevik forradalmár, Lenin egyetlen igaz szerelmének tartott nőről.
Korábban
Ugyan Vlagyimir Iljics Lenin és szerelme, Apollinarija Jakubova viharos kapcsolata jól dokumentált, egészen mostanáig nem tudtuk, hogyan nézett ki az a nő, aki a bolsevik pártvezér szívét rabul ejtette.
Robert Henderson, a Queen Mary Universitiy kutatója Moszkvában, az Oroszországi Föderáció Állami Levéltárában véletlenül bukkant egy zsinórral összekötött papírköteg között arra a fekete-fehér fotóra, amelyen Jakubova látható, s amely a politikai felforgató tevékenysége miatt Szibériába száműzött nőt fogsága idején ábrázolja.
"Gyönyörű volt" - jelentette ki Henderson. "Olyan tulajdonságokkal rendelkezett, amelyeknek a legszívtelenebb férfiak sem tudtak ellenállni".
Mint ismert, azelőtt, hogy 1898-ban feleségül vette Nagyezsda Krupszkaját, Lenin először egy másik aktivista, Apollinarija Jakubova (vagy ahogy ő nevezte: "Lirocska") kezét kérte meg, tőle azonban - váratlan módon - kosarat kapott. A történészek régóta vitatkoznak azon, hogy Lenin ki tudta-e heverni a szerelmi csalódást. A kettejük között zajló levelezés jól ismert, ahogy az is, miért fordult Jakubova ellen az addig egyik legszorosabb szövetségesének számító Krupszkaja.
A szerelmi háromszög gyakorlatilag a British Museum olvasótermétől nem messze játszódott, ahol a 20. század elején számos, a cári Oroszország politikájával azonosulni képtelen orosz száműzött tengette életét. Köztük a Regent Square-nél lakó Jakubova, akinek miután sikerült a szibériai fogolytáborból megszöknie, több mint 11 ezer kilométert tett meg, míg Londonba ért - itt találkozott a Londonban 1902 és 1911 között megszakításokkal tartózkodó Leninnel és Krupszkajával.
Jakubova az East Enden politikai vitákat szervezett, ám az ideológiai jellegű ellentétek felszínre kerülése miatt az orosz emigránsok közösségében apró repedések jelentkeztek. Oroszországba hazatérve a csípős nyelvű nő politikaelméleti kérdésekben sűrűn konfliktusba keveredett Leninnel: Jakubova a "szervezett demokrácia" híve volt, ennek lényege, hogy a dolgozó nép is részese a politikának, ami markánsan különbözik Lenin felfogásától, a bolsevik pártvezér ugyanis egy totálisan centralizált élcsapatot vizionált.
Henderson egy, a Revolutionary Russia című folyóiratban hamarosan megjelenő esszéjében arról ír, hogy Lenin anarchizmussal vádolta meg Jakubovát, amely vád annyira megviselte a nőt, hogy bele is betegedett. Addig sem túl békés kapcsolatuk a forradalmárok közötti ellentétek kiéleződésével párhuzamosan még tovább romlott, Krupszkaja pedig már a következőt írta egykori harcostársáról: "Számomra Lirocska ma már egy senki. Az igazat megvallva, nem tudom túltenni magam házasságán Konstantin Taktarevvel".
Jakubova későbbi sorsa nem ismert, valószínűleg 1913 és 1917 között hunyt el Oroszországban. Férje, Konstantin Taktarev 1924-ben ezt írta róla: "önzetlen barátom, aki nagylelkűen feláldozta életét a dolgozó nép felszabadítása érdekében".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap