Megrongáltak egy szelfiző oszmán herceget ábrázoló szobrot
2015. május 13. 14:37 MTI
Az eset mindössze néhány nappal a szobor felállítása után történt: valaki - talán az Oszmán Birodalom történelmének megsértésén felháborodva - lenyisszantotta az önmagát mobiltelefonnal lefényképező herceg telefonját és a kardját.
Korábban
Az amasyai polgármesteri hivatal szerint rendőröket küldtek ki a lefegyverzett herceg védelmére. A turistalátványosságnak szánt alkotásnak számos kritikusa van, de akadnak olyanok is, akik örömmel fényképezkednek együtt a herceggel.
A szobor Amasya történelmének egy részére emlékeztet. Az oszmán időkben Amasya virágzó város volt, ahová elküldték a hercegeket, hogy felkészüljenek a birodalom irányítására. Néhányan közülük szultánok lettek, úgy mint II. Mehmed, aki 1453-ban meghódította Konstantinápolyt.
A közelmúltban négy olyan szobrot is felavattak Amasyában, amely a város történelméhez, legendáihoz kötődik. Az önkormányzat a rongálás kivizsgálását kérte az ügyészségtől, és azt, hogy a "bűncselekmények dicsőítését" tiltó törvény alapján emeljen vádat mindazok ellen, akik internetes kommentekben helyeslik a vandál cselekményt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap