Őrizetben a srebrenicai muzulmán katonai rendőrség volt parancsnoka
2015. június 11. 10:42 MTI
Őrizetbe vették szerdán a svájci határőrök Naser Oricot, aki a srebrenicai muzulmán katonai rendőrségnek volt a parancsnoka az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején - közölte Camil Durakovic, Srebrenica polgármestere.
Korábban
A bosnyák televíziónak nyilatkozva a polgármester elmondta, hogy Oric Bernbe igyekezett, ahol az 1995-ös srebrenicai - boszniai muszlimok elleni - mészárlás áldozatairól tartott megemlékezésére volt hivatalos. A volt rendőrparancsnokkal tartott maga Durakovic is, akit rövid időre szintén őrizetbe vettek, továbbá egy velük utazó harmadik személyt is. Durakovic elmondása szerint Oricot az Interpol Szerbia által kezdeményezett nemzetközi körözése alapján fogták el.
A polgármestert és a harmadik személyt később szabadon engedték. A hágai Nemzetközi Törvényszéken Oricot első fokon - 2006 júniusában - két év börtönre ítélték, mert a boszniai háború idején körzetében nem akadályozta meg foglyul ejtett szerbek megkínzását és meggyilkolását. A fellebbviteli eljárásban a törvényszék megállapította, hogy az 1992 szeptembere és 1993 márciusa közötti időszakban - még az 1995-ös srebrenicai vérengzés előtt - minden kétséget kizáróan súlyos bűncselekményeket követtek ugyan el szerb rabok terhére az egyik rendőrőrsön, de Oric felelőssége nem bizonyítható. Belgrádban azóta sem nyugodtak bele ebbe a döntésbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.