3000 éves műkincset mentett meg a magyar rendőrség
2015. június 12. 15:52 MTI
Egy csaknem háromezer éves, nagyméretű bronzkori edény (szitula) külföldi értékesítését sikerült meghiúsítania a magyar Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak a német társszervezetek segítségével - hangzott el pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.
Korábban
Az iroda februárban értesült arról a német társszervezetektől, hogy egy magyar nevű személy, magyarországi e-mail címről, jelentős régészeti leletet kínált országukban eladásra. A levélhez mellékletben csatolt fotón a későbbi nyomozás során előkerült szitula volt látható - mondta el Vukán Béla rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műkincsvédelmi Alosztályának vezetője.
"A személy a levélben utalt arra, hogy fémdetektoros kutatás során találta meg a leletet, és mivel magyar vonatkozásai voltak az e-mailnek, joggal feltételezhettük, hogy a tárgy is magyarországi eredetű" - fejtette ki. A műkincs az orgazdaság megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozás során került elő egy 43 éves debreceni férfinél tartott házkutatáskor. Az eljárás jelen állása szerint feltételezhető, hogy a férfi 2006 táján Hajdúböszörmény közelében találta meg és tulajdonította el a nagy jelentőségű, több mint 20 millió forintot érő bronzkori kincset.
Jelenleg a büntetőjogi felelősséget vizsgálják a nyomozók: egyrészt a lopás mint alapbűncselekmény körülményeit, valamint az orgazdaság, a régészeti lelet értékesítésének szándékát. Vukán Béla elmondta, mivel illegális műszeres kutatással ilyen komoly leletek is előkerülhetnek, ezért a hatóság kiemelten hangsúlyozza a régészeti leletek, a régészeti örökség veszélyeztetettségét és védelmének fontosságát.
"Ez a háromezer éves lelet a maga korában szintén egy rendkívüli jelentőségű edénykészlet része lehetett, szép állapotban, épen megmaradt, ezért különösen fontos volt számunkra, hogy megmentsük az illegális műkincskereskedelem szívóhatásától" - tette hozzá. A szitula készítése a késő bronzkor végére, i. e. 1050-950-re tehető. A madárbárka motívummal díszített, míves kidolgozású, jó állapotban lévő, nagyméretű bronztárgy a jelenlegi ismeretek alapján kapcsolatba hozható a Hajdúböszörmény határában, 1858-ban előkerült kincsegyüttessel.
Fullár Zoltán, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ régészeti szolgáltatási főosztály vezetője elmondta: azért fontos minden esetben, hogy egy leletanyag az adott országban kerüljön látótérbe, mert később, ha külföldre kerül, már nagyon nehezen bizonyítható az eredete. Mivel bronzkorra is jellemző, hogy nagy területeken relatív egységes volt a fémművesség, ezért egy tárgy esetében nehezen megállapítható a külföldre kerülése után, hogy a Kárpát-medencében, vagy azon kívül hol találták - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap