Clinton: "a boszniai közvetítés volt a legfontosabb tettem"
2015. július 13. 11:08 MTI
Bill Clinton volt amerikai elnök szombaton a Srebrenica mellett Potocari emlékhelyen élete legfontosabb tettének nevezte azt, hogy a srebrenicai mészárlás után amerikai közvetítéssel véget lehetett vetni a boszniai háborúnak.
Korábban
Mint fogalmazott: sajnálja, hogy sokat kellett várni arra az egyetértésre, amelynek végén az Egyesült Államok és a NATO nagyobb erővel lépett fel, hogy megállítsa az erőszakot Bosznia-Hercegovinában. (1995. november 21-én az amerikai Daytonban Jugoszlávia, Horvátország és Bosznia vezetői keretmegállapodást kötöttek, amely lezárta a boszniai háborút.) Clinton örömét fejezte ki, hogy azóta meg lehetett tartani a békét, hozzátette azonban: "tartozunk az áldozatoknak". Kijelentette: nem szeretne még egyszer a srebrenicaihoz hasonló vesztőhelyet látni, de "a világban azonban még mindig a nemzeti hovatartozáson, a fajon és a hiten alapuló háború uralkodik".
Arra kérte a jelenlevőket, hogy ne engedjék meg, hogy az emlékhely csak egy tragédiára emlékeztessen, hanem váljon olyan hellyé, ahová mindenki elmehet, és váljon az egység és a demokrácia helyszínévé. Emellett köszönetet mondott Aleksandar Vucic szerb miniszterelnöknek, amiért megjelent a megemlékezésen, és fejet hajtott az áldozatok emléke előtt. Korábban csak Boris Tadic szerb elnök járt a srebrenicai megemlékezésen 2010-ben. A srebrenicai mészárlás Bill Clinton elnöksége idején történt, és ő avatta fel 2003-ban a potocari emlékközpontot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap