Első világháborús tengeralattjárót találtak a svéd partoknál
2015. július 28. 09:43 MTI
Még az I. világháború idejéből való az az orosz tengeralattjáró, amelyet búvárok fedeztek fel a minap a tenger fenekén, Svédország partjainál - írta kedden a lenta.ru orosz hírportál szakértőkre hivatkozva.
Korábban
A svédek az 1916-ban elsüllyedt Szom (Harcsa) nevű, kisméretű tengeralattjáró roncsát találhatták meg, erre utal ugyanis a nevének egyik betűje. A hajótesten lévő felirat végén keménységjel látható, amelyet az orosz írott nyelvben még forradalom előtt használtak a szavak végi mássalhangzók után. Emellett erre utal a tengeralattjáró alakja, jellegzetes kupolája a tetején. A roncsot ráadásul nem messze találták meg attól a helytől, ahol feltételezések szerint elsüllyedt - írta az orosz hírportál.
A svéd média hétfő este jelentette, hogy svéd roncsvadászok egy kisméretű orosz tengeralattjáró roncsára bukkantak a svéd partok közelében, svéd felségvizeken. Az Ocean X Team nevű búvárcsoport egyik tagja szerint a hajó érintetlennek tűnik, nem látszanak sérülések rajta, a fedélzeti nyílások zárva vannak, és emiatt attól lehet tartani, hogy a legénysége nem tudta elhagyni a hajót, amikor az elsüllyedt. A búvárok szerint a tengeralattjáró mintegy húsz méter hosszú és 3,5 méter átmérőjű. Az Expressen című újság a honlapján közölt róla egy képet, amelyet távirányított merülő robot készített.
Az esettel összefüggésben hírügynökségek emlékeztettek arra, hogy tavaly októberben Svédországot hetekig lázban tartotta egy titokzatos, feltételezett orosz tengeralattjáró utáni hajsza, amely nem vezetett eredményre. Akkor Stockholm közelében keresték a behatolót. A lenta.ru azt írja, hogy a Szom tengeralattjárót az Egyesült Államokban gyártották 1901-ben John Philipp Holland ír mérnök tervei alapján, hossza 19,3 méter, szélessége 3,5 méter, vagyis méreteiben is egyezik a svéd partoknál talált hajóval. 1915 júliusában a búvárhajót átvezényelték a fekete-tengeri flottából a balti-tengeri flotta kötelékében. A hajó 1916. május 10-én a svéd partoknál járőrözött, összeütközött az Ingermanland gőzössel és elsüllyedt. A 18 fős legénység tagjai közül senki sem élte túl a balesetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Szökőkutakkal és pavilonokkal formálta a Ligetet az Ezredéves Kiállítás
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap