Róma hat kifosztása
2015. szeptember 21. 08:15
Róma több ezer éves történelme során számos alkalommal vált a fosztogatások célpontjává. Különösen a barbár törzsek égették fel előszeretettel a Római Birodalom hanyatlásának időszakában: a vizigótok, a vandálok és az osztrogótok is feldúlták az „Örök várost”, a leghírhedtebb eset mégis V. Károly német-római császár nevéhez köthető.
Korábban
„Jaj a legyőzötteknek”
Róma első kifosztásának története tele van mitikus elemekkel és legendákkal, de az esemény kezdete szinte bizonyosan arra az időpontra datálható, amikor a fiatal köztársaság háborúba keveredett egy Brennus néven ismert gall vezér csapataival. I. e. 390. július 18-án (más források szerint 387-ban) a két szemben álló fél Alliánál csapott össze egymással. A rómaiak ekkoriban még messze álltak a légióikat híressé tevő harcmodor kifejlesztésétől, és sokan már a meztelen felsőtestű, zilálthajú harcosokból álló gall had első rohamától megfutamodtak. Azoknak a többségét, akik bátran felvették a harcot az ellenséggel, lemészárolták. Brennus előtt nyitva állt az út Róma felé. A hadvezér és csapatai néhány nappal később el is érték a várost, fosztogatásba kezdtek és minden nőt megerőszakoltak, akit csak értek. Az épületeket felégették, a római szenátorok többségét pedig a Forumon kardélre hányták.
A túlélők a Capitoliumra húzódtak vissza. Számos támadást visszavertek, de amikor már az ostrom több hónapja tartott, végül beleegyeztek, hogy fizetnek 1000 font aranyat, csak Brennus seregével együtt hagyja el a várost. A legenda szerint a gall vezér az arany lemérésekor ellensúlyként nehezebb fémeket használt, amikor azonban a rómaiak ezt szóvá tették, még kardját is a mérlegre helyezte. Ekkor hagyta el a száját az azóta szállóigévé vált mondat: „Vae Victis!” („Jaj a legyőzötteknek”). A rómaiaknak a gallok távozása után még hosszú időre volt szükségük, hogy felocsúdjanak a sokkból. Július 18-át ezután évszázadokon át a római történelem egyik legsötétebb, átkozott napjaként tartották számon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.