Az apró tizedes, aki elfogta a legmagasabb németet
2015. október 1. 14:21
A héten kapta meg a Francia Köztársaság Becsületrendje kitüntetést az a mindössze 160 centiméter magas brit tizedes, aki a második világháborúban fogságba ejtette a német hadsereg legmagasabb katonáját, a 228 centiméteres Jakob Nackent.
Korábban
Bob Roberts egyike annak a 3 ezer szövetséges katonának, akik a párizsi kormánytól megkapták a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Legion d’honneurt hálából második világháborús szolgálataikért.
A 92 éves, ma már üknagyapa Roberts tizedesként szolgált a háborúban, beszámolói szerint számos alkalommal nevetett a halál arcába. Egy alkalommal túlélt egy robbanást, amely a mellette ülő életét azonnal elvette, egyszer egy templomban ülve súrolta egy mesterlövész golyója, valamint tanúja volt egy női kém agyonlövésének, miközben a német asszony fegyvert szegezett rá. Roberts öccse, Ernie már kevésbé volt ilyen szerencsés: átvette megsérült és leszerelő bátyja helyét, és már a második napon meghalt.
Roberts a második világháború legemlékezetesebb momentumaként mindig azt a pillanatot emelte ki, amikor Németország legmagasabb katonáját elfogta. A 160 centiméteres britről és a nála 68 centiméterrel magasabb Jakob Nackenről készült egy emlékezetes fotó is, amelyet Roberts társai készítettek. „Mondanom sem kell, mind a német foglyok, mind a társaim hahotáztak, amikor lefegyvereztem a németet” – mondta a The Telegraphnak Roberts. Hozzátette: a kitűző mindenféle ceremónia nélkül postán érkezett, hat hónappal azután, hogy az unokája levelet küldött a Védelmi Minisztériumnak a nagyapjának szánt kitüntetés miatt.
„Azt hittem, hogy sosem fog megérkezni, így igencsak meglepődtem, mikor a postaládában megláttam. Örülök neki, hogy ezt megérhettem, én csak a munkámat végeztem a háború alatt, több alkalommal is nagy szerencsém volt” – mondta.
Roberts Kanadában nőtt fel, és mikor 1942-ben csatlakozott a sereghez, egyből Angliába küldték kiképzésre. Az egyik első szövetséges katona volt, aki partra lépett Normandiában, utána Belgiumban és Hollandiában szolgált. Angliába csupán 1945 februárjában tért vissza, amikor egy repesz találta el a lábát. Később megnősült, és négy gyermeke született.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap